Álom

ÁlomKép

Egy gyönyörű parton állok. Felsóhajtok. El sem hiszem, hogy itt vagyok. Lábujjaimat a puha, fehér homokba fúrom, közben a kietlen partot pásztázom. Teljesen egyedül vagyok, csak a víz morajlását és a saját lélegzetemet hallom.

Bátorságot gyűjtök… Most! – biztatom magam. – Tedd meg végre!

A nyakamhoz kapok, és kikötöm a bikinifelsőm pántját. Egy laza mozdulattal lerántom, aztán gyorsan megszabadulok a bugyimtól is. Megborzongok. Ismerős hang üti meg a fülemet. Félig hátrafordulok, és megpillantom Őt. Pár lépésre áll tőlem, tekintete égeti a bőrömet. Nevet, azon a mély hangján, amit annyira szeretek. Szemmel láthatóan nem akarja elhinni, hogy megtettem és levettem a fürdőruhám.

Tévedett! Kinyújtja felém a karját, hogy magához öleljen, de én kacagva elindulok a víz felé. Gyorsan belegázolok a hűs habokba, és elmerülök a hullámokban. Amikor újra a felszínen vagyok, visszanézek, de a parton már nem látok senkit. Egy pillanatra megdöbbenek, de egy erős kéz átfogja derekam. Hozzábújok, fejemet a nyakába fúrom. Megrészegít az illata. Szorosan átkarolom, nem akarom elengedni. Ő még erősebben szorít magához, lábammal is átölelem. Tökéletes pillanat egy tökéletes helyen.

Bárcsak… – gondolom magamban, de nem merem befejezni a mondatot. Nem, nem! – Tudom, hogy nem szabad, még gondolatban sem. Inkább élvezem, ahogy férfias kezével gyengéden simogat. Most csak ez számít. Ő meg Én. Annyira könnyű átadni magam az érzéseknek, amikor Vele vagyok. Hiába minden fogadkozásom, hogy erős leszek, és nem engedem, hogy felkavarjon. Amint rám mosolyog vagy hozzám ér, leomlik minden fal körülöttem. Nem tudok tovább küzdeni, olyan hatással van rám, mint még eddig soha senki. Amint átölel, úgy érzem, hazaértem…