Álom

Álom – 2. rész

Ülök az autóban, sietek, bár nem vagyok késésben. Kezem finoman öleli a kormányt. Szeretem ezt a kocsit, mindig tudja, mit akarok, szépen reagál rám. Hmm… emlékeztet valakire. Hirtelen egy KIA terepjáró vág be elém, aztán megpillantok egy másikat a másik sávban. Már csak halvány mosolyra húzom a számat, meg sem lepődök. Gyorsan belenézek a visszapillantóba, hátha feltűnik egy sárga mentőautó. Ma nem, ma nyugodt a reggel. Rálépek a gázra, élvezem, hogy mindenki elmarad mögöttem. Kavarognak a gondolataim, még mindig az álom hatása alatt vagyok, pedig már egy hete történt. Nem tudom kiverni a fejemből. Megérkezem célomhoz, huh, nagyon korán érkeztem. Leállítom az autót, hátradőlök az ülésen. Kicsit pihenek, mielőtt kiszállnék…

Kinyitom a szemem – egy szobában találom magam. Egy kanapén ülök, finom puha rózsaszín takaróba vagyok beburkolva, hátulról egy erős kéz ölel. Oldalra fordítanám fejem, de megragadja a hajamat, gyorsan felköti a fejem tetejére. Nem enged megmozdulni, sóhajtok egyet. Csodás érzés. Hirtelen egy szájat érzek a nyakamon. Először csak nagyon puhán csókolja, de ahogy érzi, hogy elenged a testem, egyre követelőzőbbé válik. Nyelve finoman kóstolja a bőrömet. Megborzongok, annyira jól esik. Kezemet kiszabadítom a meleg takaró alól, megfogom a kezét. Imádom a kezét, olyan erős és nagy…

Nem szól semmit. Hirtelen egy finom rózsaszín kendőt rak a szemem elé. Beköti, hogy ne lássam. Azt hiszem, értem mire megy ki a játék. Ha nem látom, addig nem ébredek fel, mint múltkor. Ahogy kész, maga felé fordít, és a számra tapasztja az ajkait. Nagyon finom, nagyon puha és nagyon érzéki…

Menten felrobbanok, úgy érzem. Nyelvünk találkozik, huh de jó. Azt kívánom, sose érjen véget a csók. Hirtelen elszakítja a száját az ajkaimtól. Érzem, hogy felemel, a puha szőnyegre fektet. Le akarom tépni a szememről a kendőt, látnom kell őt. Szükségem van rá, hogy ne csak érezzem, de lássam is. Elkapja a kezemet, leszorítja határozottan, de finoman a fejem fölé. Nem enged, nem szól semmit. Úgy érzem, nem bírom tovább. Tuti elégek, mielőtt még bármi is történne közöttünk…

Nyöszörgök, ahogy megérzem a száját a melleim körül. Finoman csókolja őket, lábamat ösztönösen szétnyitom. Annyira kívánom, hogy azt elmondani nem lehet. Lazul kezemen a szorítás, ahogy lejjebb halad a szája a testemen. Már nem akarom levenni a kendőt, beletúrok a hajába, ismerős érzés, szeretem simogatni. Hirtelen megérzem a nyelvét a lábam között, felnyögött a gyönyörtől, nem bírom tovább. Lerántom a szememről a kendőt…

Egy ismerős drága szempár néz rám. Szomorú, hogy megszegtem a szabályt. Felülünk, csak nézzük egymást. Nem szól semmit, csak látom a szomorúságot a szemében. Ne haragudj próbálnám mondani, de nem jön ki hang a torkomon. Nem akartam szabályt szegni. Ne menj el! teszem a kezem nagy kezébe. Ő finoman megszorítja, aztán a szájához húzza a tenyerem, és nagyon finoman belecsókol. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon…

Az autóban ébredek, egyedül. Csak a könnycsepp emlékeztet arra, merre is jártam az utóbbi pár percben. Letörlöm a könnyem egy határozott mozdulattal. Az emlékeket visszazavarom a helyükre. Megfogadom, hogy a következő „találkozásnál” betartom a szabályokat. Bár folyton csak fogadkozom, tudom, úgy sem sikerül. Azért megpróbálom…

Hiányzik… szeretek hozzábújni…