Álom

Álom – A búcsú

Álmodom… egy folyóparton sétálok. Az idő gyönyörű, színes falevelek hullanak a fákról. Az őszi nap sugarai simogatják az arcomat. Nyugalom és béke vesz körül. Megállok, ahogy elérem a folyó partját. Behunyom a szemem, úgy élvezem a napsütést. Lépteket hallok közeledni, aztán valaki egész finoman végigsimít az arcomon. Elmosolyodom, és kinyitom a szemem. Megpillantom Őt, félig mellettem áll. Némán néz rám, tekintete tele van kérdéssel.

Búcsúzni jöttem. Itt az ideje, hogy elengedjelek! – kezdek bele a mondandómba. Halkan suttogom a szavakat. Csodás álmaim voltak, de le kell zárnom a múltat… nagyon szeretlek, ezt ne feledd! – folytatom. Szomorúan elmosolyodom, és utoljára megérintem az arcát. Aztán, behunyom a szemem.

Amikor felpillantok, már nem látom Őt. Végleg elment. Az álmaimból is… Talán, most már tényleg új életet kezdhetek…

A kanapén ébredek. Nagyot sóhajtva felállok, és körbemegyek az üres lakásban. Eszembe jutnak az elmúlt napok eseményei…

Párommal volt egy komoly beszélgetésem. Elmondta, nagyon fáj neki, hogy eltávolodtam tőle. Ahogy el kezdtem bezárni felé, ő is egyre jobban falat épített maga köré. Ezért járt el sokat otthonról, ezért csinált programokat nélkülem. Végül megkérdezte, hogy van-e valakim. Erre elsírtam magam, és elmeséltem a négy évvel ezelőtti történetet. Láthatóan szíven ütötték a szavaim. Nem értette, hogy miért nem mondtam el neki eddig ezt az egészet. Ha nem is a kapcsolatunk legelején, de valamikor később, beavathattam volna. Nem tudtam neki mit mondani. Elkapott újra a fáradság, elveszettnek és magányosnak éreztem magam. Láttam rajta, hogy nagyon csalódott, hogy nem bíztam benne, hogy eltitkoltam egy fontos részletét az életemnek. Csak némán néztem, ahogy összepakolta néhány cuccát, és kilépett az ajtón. Elment az egyik barátjához. Amikor egyedül maradtam, zokogva borultam közös ágyunkra. Úgy éreztem, újra elvesztettem önmagam…

Úgy döntök, ki kell szakadnom lakásom falai közül, sétálni indulok. Ki kell tisztítanom a fejem!

A délutáni álom hatására, elmegyek a régi búvóhelyünk felé. Megdobban a szívem, ahogy meglátom az ismerős házat, az ismerős bejárati kaput.

Nem!  – mondom ki hangosan.

Mostantól nem hagyom, az emlékeket a felszínre törni. Jó helyen vannak ott, ahova az álmomban elraktam őket. Érzem, valóban itt az ideje a lezárásnak. Nem élhetek hamis illúzióban tovább. Szeretnék megállapodni végre. Családot szeretnék, gyerekeket. 38 éves vagyok, itt az ideje az igazi életnek.

Hátat fordítok a háznak, és elindulok a folyópartra. Tudom, mit kell tennem, hogy megpecsételjem döntésemet. Nézem a vizet. Egy hirtelen mozdulattal előveszem a láncot, és bedobom a vízbe. Jó messzire sikerül elhajítanom. Látom, ahogy elmerül a vízben, örökre…

Felsóhajtok. Előveszem a mobilom, és felhívom Páromat. Azonnal felveszi. Halk hangon annyit mondok…

Most már tudom, mit szeretnék! Gyere vissza hozzám.

Egy pillanatig nem válaszol, aztán meghallom kedves hangját. Mosolyra húzódik a szám. Megfordulok, és gyors léptekkel elindulok haza…

Vége