Emlékek

3. rész – Az ebéd

Hannával, a legjobb barátnőmmel ebédelni indulunk egy késő tavaszi napon. Sajnos kedvenc vendéglőnk teljesen dugig van éhes emberekkel, így egy másik felkapott hely felé vesszük az irányt. Amikor belépünk, elegánsan végigvonulunk az asztalok között. Élvezem, hogy mint mindig, most is minden szem ránk szegeződik. Főleg rajtam akadnak meg a tekintetek. Szűk ruhám úgy tapad rám, mint egy második bőr. Kiemeli karcsú alakom. Hajam és sminkem tökéletes összhangban állnak az öltözékemmel. Végre kezdek újra magamra találni, és ennek felettébb örülök. A hetek óta tartó érzelmi hullámvasutazás kezdett már kiborítani.

Amikor leülünk az asztalunkhoz, Hanna kuncogva felém fordul.

  • Már kezdtem aggódni, hogy visszatér a régi Laura. Arra gondoltam elviszlek egy dilidokihoz, hogy kiderítsük mi lett ezzel a gőgös nőszeméllyel, akivé váltál – aztán komolyabb hangon folytatja, egy nagy sóhaj kíséretében – bár tudod, hogy nekem mi a véleményem, jobb lenne, ha kicsit visszavennél ebből a stílusból. Kicsit reménykedtem, hogy megjött az eszed.
  • Hanna, – szisszenek fel – nem leszek olyan, mint régen. Pontosan ezzel a stílussal érzem jól magam.

Hanna az egyetlen, akinek megengedem, hogy így beszéljen velem. Az egyetemen ismerkedtünk meg, ott lettünk a legjobb barátnők. Igazából ő az egyetlen, aki megmaradt a régi életemből. Mindenki mást sikerült elüldöznöm. Egyszerűen nem illettek bele, az új világnézetembe. Hannát viszont imádom, jóban rosszban kitart mellettem. Egyszerűen hihetetlen egy csaj! Sosem bántódik meg, pedig jó sokszor vele is sikerült lekezelő és flegma lennem, de valahogy, róla minden szavam lepattan. Sosem fog beletörődni, hogy a régi énemet magam mögött hagytam. Látom rajta, él benne a remény, hogy visszakapja a régi Laurát. Nem akarom szegényt kiábrándítani, hogy ez nem fog megtörténni, hiába vannak néha megingásaim.

Most viszont magamban füstölök Hanna megjegyzésén, de nem szólok többet, mert megjelenik a pincér és felveszi a rendelésünket. Amíg Hanna a szokásos „nem tudom eldönteni mit egyek” problémájával szenved az étlap fölött, addig hátradőlök a székemen, és körbenézek. Néhány asztallal arrébb, pont velem szemben, egy negyvenes pár férfi tagján akad meg a szemem. Nagyon jóképű, és ahogy látom ő is kiszúrt magának. Amíg a felesége, – gondolom, az lehet – hevesen gesztikulálva, idegesítően magyaráz a mobiljába, addig a férfi mélyen a szemembe néz, és pimaszul rám mosolyog. Imádom az ilyen szitukat. Jobban kihúzom magam, visszamosolygok rá, közben hajamat finoman hátradobom a vállam felett, így szabadon hagyom a nyakam. A férfi elismerően bólint, tovább nézzük egymást. Hirtelen Hanna mérges hangja szakít ki ebből az intim pillanatból.

  • Laura! Hahó, figyelj már rám légy szíves, kérdeztem valamit!
  • Hmm, mi van? Mit mondtál? – krákogok zavartan, és keletlenül elszakítom tekintetem az ismeretlen hódolómtól.
  • Azt kérdeztem, hogy mi van Ákossal? – fújtat Hanna, mint egy gőzmozdony.

Látom, nagyon felpaprikázta magát, mert nem figyeltem rá.

  • Jaj, ne is kérdezd, – legyintek unottan – párszor hívtuk egymást, mióta először keresett az osztálytalálkozós baromság óta. Amikor ott álltam a konyhában, és csörgött a telefonom, fel sem akartam venni, végül aztán meggondoltam magam. Amúgy megbántam, mert annyira nyögvenyelős semmitmondó beszélgetés lett belőle, hogy igazából többet ártott, mint használt. Hebegtem habogtam, mint egy elsőrandis tyúk. Én! Akit az utóbbi években senki sem tudott zavarba hozni. Erre megjelenik Ákos, – itt hagyok egy kis szusszanásnyi időt, mert még mindig hatással van rám, de ezt inkább mélyen titkolom még Hanna előtt is – és összezavar mindent. Gyorsan, el is köszöntem tőle. Másnap aztán újra keresett, akkor már normálisabban tudtunk beszélgetni.
  • És mi van vele? – hajol hozzám közelebb Hanna, még a tányérját is félretolja annyira kíváncsi, pedig ha ételről van szó, nem ismer tréfát. Még jó, hogy olyan vékony, mint az ujjam, így ehet annyit, amennyi csak belé fér.
  • Semmi izgalmasat nem tudtam meg, munkáról beszéltünk szinte végig. Céget alapított pár éve, szépen fejlődik, van pár alkalmazottja is. A lakásomtól nem messze bérel egy lakást, amiből irodát csinált.
  • Csak ennyi? És a magánélete? Feleség, gyerek, kutya, macska, hörcsög? – faggat tovább rendületlenül. Imádom, hogy ennyire kíváncsi. Szerintem ő a legkíváncsibb ember a földön. Sosem találkoztam senkivel, aki ennyit tudott volna kérdezni, mint Hanna. Hangosan felnevetek.
  • Fogalmam sincs. Valahogy nem éreztem, hogy ezeket meg akarom tudni. De, hogy megnyugodj, ha legközelebb beszélek vele, megkérdezem. Rendben? – kérdezem vidáman és rákacsintok.
  • Még jó. Nagyon kedves tőled. Tudod, mennyire érdekelnek ezek a dolgok – mosolyog rám és visszahúzza maga elé a tányérját, és jóízűen folytatja a falatozást.

Ahogy az italomért nyúlok, megcsörren a telefonom. Az egyik levakarhatatlan hódolóm keres, ma már vagy huszadszorra. Hanna látja, ahogy mérgesen dobolok az ujjaimmal, hogy felvegyem, vagy ne vegyem fel.

  • Ki az? – kérdezi két falat között.
  • Bence! – és fújok egyet mérgemben – Annyira unom, hogy nem érti meg, majd én keresem, amikor akarok tőle valamit. Már kora reggel a nyálas üzeneteivel bombáz. Kezdek kicsit besokallni tőle.
  • Pedig néhány hónapja még úgy oda meg vissza voltál tőle. Folyton azt kellett hallgatnom, hogy micsoda férfi, milyen szép teste van, mennyire jó az ágyban meg hasonlók – húzza el a száját gúnyosan kedvenc barátnőm.
  • Jó-jó az akkor volt, – sóhajtok egyet, közben a csörgés is abbamarad, Bence végre letette – közben rájöttem, hogy semmi férfias nincs benne. Folyton magával foglalkozik, nem lehet vele normálisan beszélgetni, és állandóan nálam akar aludni. Pedig neki is van lakása, mondjuk nem akkora, mint az enyém, de akkor is van sajátja. Továbbá, képtelen az udvarlásra, mindig nekem kell döntenem mindenben, nincs egy önálló véleménye és még sorolhatnám – folytatom indulatosan.
  • Szóval meguntad, valld csak be – néz rám Hanna szigorúan, bár látom, a szája széle megrándul a kitörni készülő nevetéstől, ez még jobban felbosszant.
  • Jaj, hagyj már békén! És ha igen, meguntam? Mi van akkor?
  • Semmi, de nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy egy idő után minden pasidat megunod – folytatja kioktató hangnemben. Érzem, hogy kezdek a türelmem határára érni. Annyira elegem van, hogy mindig ugyan ide kanyarodik minden beszélgetésünk.
  • Hanna, hagyd már abba, folyton… – itt elakad a szavam, és csak némán kikerekedett szemekkel bámulok Hanna háta mögé.

Ezt nem hiszem el – ez kattog csak az agyamban, amikor meglátom Ákost belépni az étterembe. Mire felocsúdok első döbbenetemből, hogy hosszú évek óta most látom először, jön a következő sokk – Ákos nem egyedül érkezett, hanem egy nővel. Nem is akármilyen nővel, Csillával.

Csilla, Ákos első nagy szerelme volt. Jó sok évet húztak le együtt, mikor közös megegyezéssel elhatározták, hogy szétmennek. Nekem mindig is fura volt az ő történetük, de Ákos mindig csak nevetett az aggályaimon. Ő azt mondta nekem, ha egyszer lezárt valamit, akkor azt végérvényesen lezárta. Na ja, ahogy látom mégsem.

Teljes transzban ülök a helyemen, meg sem tudok szólalni, annyira le vagyok döbbenve. Most én lettem mérhetetlenül kíváncsi. Szívem szerint azonnal felpattannék, és kérdőre vonnám őket, hogy mit keresnek itt együtt, mit akarnak egymástól. Lehet, hogy újra kezdték a kapcsolatukat?

Hanna látja zavaromat, ezért követi a tekintetemet. Ő is ledermed, és velem együtt tátott szájjal bámulja a frissen érkezett párocskát.

  • Hűha! – ennyit bír kinyögni.

Csak bámuljuk Ákost és Csillát, amint vidám hangulatban követik a pincért az asztalukhoz. Szerencsére az étterem másik felében kapnak helyet, így nem vesznek észre minket. Én viszont tökéletesen látom őket. Majd felrobbanok, ahogy látom, Csilla viháncol bármin, amit Ákos mondd neki. Elmegy az étvágyam, mára befejeztem az ebédet.

  • Ezek együtt vannak? – csúszik ki Hanna száján a kérdés.
  • Honnan a francból tudjam? Mivel nem kérdeztem semmit Ákos magánéletéről, így akár bármi lehet közöttük – most már nagyon bánom, hogy múltkor nem faggattam ki bizalmasabb témákról.

Valahogy akkor olyan természetesnek tűnt, hogy nem beszélünk ilyenekről. Titkon azt képzeltem, hogy Ákos nem volt senkivel mióta szakítottam vele. Persze, ez nettó hülyeség, hiszen jó pár év eltelt. Valahogy eszembe sem jutott, hogy komoly kapcsolata vagy ne adj isten felesége és gyerekei lennének.

  • Ismersz Hanna drágám, most kiderítem mi a szitu. Nem hagyom, hogy ezek itt olyan simán viháncolva együtt ebédeljenek. Lópofi arcára fog fagyni a mosoly, amikor odalibbenek az asztalukhoz – mondom gőgösen, és tettre készen felállok. Hanna újra kuncogni kezd, lágyan megfogja a csuklóm.
  • Látom, még mindig utálod Csillát. Pedig Ákos rajongásig szeretett téged. Sosem akart Csillához visszamenni. Csak te léteztél számára.
  • Hagyjuk ezt most! Nem voltál ott, amikor a kapcsolatunk elején folyton Csilláról ömlengett. Már jobban ismertem Csilla minden hülyeségét, mint magát Ákost. Fejből el tudtam volna sorolni Csilluka gyerekkori barátait, iskolai végzettségeit és helyszíneit, családja történetét, kedvenc könyvét, filmjét és még a bugyiválasztékát is – vágom oda Hannának dühösen.

Valahogy mindig azt éreztem, hogy Csilla közénk akar furakodni, mint aki mégsem tudott beletörődni a közös megegyezésen alapuló szakításukba. Kihúzom a csuklóm Hanna kezei közül, és lassan elindulok Ákosék asztala felé. Már el is felejtettem az idegen férfit, akivel nem is olyan régen még hevesen flörtöltem. Észre sem veszem, hogy milyen feltűnően végigmér, amikor elhaladok mellette. Csak Ákosékat látom, ahogy meghittem beszélgetnek és nevetnek.  Hirtelen nagyon ideges leszek, nem is értem magam. Hiszen már régen nem vagyunk együtt, akkor mi ez a nagy izgalom, miért vagyok dühös? Nem jutok tovább a gondolataimban, mert odaérek az asztalukhoz. Lazán megállok mellettük, hagyom, hogy mindketten rám figyeljenek. Látom Csillán a mély megdöbbenést, de Ákosra koncentrálok az összes idegszálammal. Egy pillanatra látok valamit felvillanni a szemében. Csodálatot, vágyat vagy valami hasonlót? Mire megfejthettem volna mi volt az, Ákos közömbös tekintettel néz rám.

  • Hello Laura, mi szél hozott erre? – kérdezi azon a szexi mély hangját, amitől régen mindig elolvadtam. Mondjuk most is, de ezt inkább nem vallom be magamnak.
  • Sziasztok! Hannával csajos ebédre jöttünk ide, sajnos a kedvenc helyünk tele volt ma. És ti? Mit kerestek itt? – feszültem várom a választ.

Add uram, hogy valami semmi dolog miatt legyenek csak itt. Kérlek, kérlek! – fohászkodom magamban.

  • Csillával közös a cégünk, tudod, amiről meséltem neked. Mindig együtt ebédelünk. Mi ide szoktunk járni, ez a törzshelyünk.

Nem tudom eldönteni, hogy hálatáncot lejtsek itt az étterem közepén, vagy felháborodjak, hogy Ákos ezzel a nőszeméllyel alapított céget. Nem igaz, hogy mást nem tudott találni. Rengeteg barátja és régi kollégája van, akivel létrehozhatott volna egy céget, erre pont ezzel a tyúkkal kellett.

  • Hogy vagy Laura? – hallom Csilla kérdését. Ránézek Lópofira – jaj, valahogy nem tudok máshogy gondolni rá, iszonyat ronda feje van. Sosem értettem, mi a fenét evett rajta Ákos. Lehet, tudott valamit, mert különben nem lettek volna együtt évekig.
  • Kösz jól, sőt nagyszerűen. Évek óta csoportvezető vagyok Budapest legjobb marketing cégénél. Én felelek az online részért. Imádom a munkámat, szuper izgalmas. Sokszor kell üzleti utakra járnom – veszem elő szokásos felvágós szövegemet, de most is, mint az osztálytalálkozó napján, Csillán sem látom, hogy annyira elájulna tőlem.

Mi a jó fene van? Miért nem működik, ami eddig mindig bevált? Egyszerűen nem tudom, hol a hiba. Mi változott? Ahogy cikáznak a gondolataim, Ákos hangja ránt vissza a jelenbe.

  • Iszol velünk egy kávét? – kérdezi udvariasan, bár az az érzésem, hogy nem szeretné, hogy maradjak.
  • Köszönöm nem, Hanna vár. Már éppen indulni akartunk, amikor megláttunk titeket – utasítom vissza Ákos ajánlatát.
  • Akkor add át üdvözletemet, és majd valamikor felhívlak. Együtt is ebédelhetnénk – mondja kimért hangon.
  • Szuper ötlet – hangom már egészen elvékonyodva szól, ahogy egyre zavartabb és idegesebb leszek. Sietve elköszönök tőlük, és gyors léptekkel visszamegyek Hannához.

Nem szól semmit, gyorsan kifizeti az ebédünket és már azt veszem észre, hogy a kocsim felé sétálunk.

  • Nem is kérdezed mi volt? – suttogom kábán, amikor beindítom az autót.
  • A testbeszédetek elég árulkodó volt, úgyhogy most nem kíváncsiskodom. Vigyél vissza az irodába, aztán majd délután vagy holnap elmeséled – mondja lágyan.

Hanna, szerencsére pont ugyanabban az irodaházban dolgozik, ahol az én munkáltatóm is irodát bérel. Amikor már az irodaház földszintjén a liftre várok, Hanna lágyan odahajol hozzám. Puszit nyom az arcomra, és bátorítóan megszorítja a kezemet.

  • Egy pillanatra láttam a régi Laurát, ott az étteremben, amikor Ákosra néztél. Van remény – suttogja halkan.
  • Kösz az ebédet, el is felejtettem mondani, annyi minden történt – csak ennyit bírok kinyögni, aztán belépek a liftbe, és elindulok felfelé. Nincs már erőm tiltakozni Hanna képzelgései ellen.

Aznap éjjel, álmatlanul forgolódom az ágyamban. Egyfolytában Ákos és Csilla körül keringenek a gondolataim. Üzlettársak. De csak azok? Lehet, hogy titokban újra összejöttek? Ki kell derítenem, mi van kettőjük között. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy talán több is van közöttük, mint szimpla munkakapcsolat. Miért ő lett Ákos cégtársa?

Képtelen vagyok elaludni, így hát előveszem a mobilom és belépek a legismertebb közösségi portálra. Sosem kerestem rá Ákosra. Eddig nem érdekelt, hogy fent van-e vagy sem. Most viszont, mindent tudni akarok. Így beírom a nevét a keresőbe. Meg is találom rögtön. Mire felfogom, mit teszek, bejelölöm ismerősnek. Eltelik egy perc és csippan a telefonom. Ákos megerősítette a jelölésemet.

Ilyenkor fent van? Nem tud aludni? Lehet, most szexelt egy fantasztikusat Csillával – hallom a kisördög hangját a fejemben. Gyorsan elhessegetem ezeket a rossz gondolatokat, és inkább megnyitom a chat ablakot. Lesz, ami lesz alapon, ráírok Ákosra. Ha már ő is fent van ének évadján, használjuk ki a lehetőséget.

Laura: „Helló”

Ákos: „Szia. Hogy hogy még nem alszol?”

Laura: „Nem jön álom a szememre 🙂

Ákos: „Nekem sem. Valaki elvonta a figyelmemet ma”

Laura: „Ki volt az? Valami ügyfél vagy Csilla?”

Ákos: Nem. Csak eszembe jutott pár régi szép emlék :)”

Hajnalig chatelünk. Már pirkad, amikor elköszönünk egymástól. Egész éjjel, régi dolgokat elevenítettünk fel. Csak vicces és poénos emlékeket, a kínos témákat gondosan kerültük. Azt hiszem, ma óránként fogok jó erős kávéért kijárni az irodából. Remélem túl élem a délelőtti nagymeetinget, aztán majd valahogy ellógom a napot. Fáradságom ellenére, dudorászva indulok a fürdőszobába felfrissíteni magam. Régóta nem voltam ennyire felszabadult és vidám…