Emlékek

6. rész – A múlt érintése

Nagyon korán van még, amikor Hannával leülünk egy csendes sarokba az irodaház büféjében. Egész héten nem volt alkalmunk normálisan beszélgetni. Folyton közbe szólt vagy egy halaszthatatlan munka vagy egy fontos tárgyalás.

Most végre csak ketten vagyunk, senki sem zavar minket. Hanna tágra nyitja a szemét, amikor meglátja, hogy egy hatalmas dobozt csúsztatok felé az asztalon.

  • Miért kapom? – kérdezi elhaló hangon.
  • Mert nagyon szeretlek, és nagyon köszönöm, amit értem tettél a hétvégén. A nagy kavarodásban nem volt alkalmam elmondani, hogy ez mennyit jelentett nekem – látom, ahogy egy könnycseppet morzsol szét a szeme sarkában.
  • Igazán nem vártam ajándékot, aggódtam érted, ennyi az egész – de csillogó szeme elárulja, mennyire kíváncsi mi van a dobozban. Hangos ujjongás közepette felpattan, amikor szemügyre veszi a tartalmát, – még jó, hogy csak ketten vagyunk ezen a korai reggelen – és a nyakamba borul.
  • Laura, annyira imádom ezeket a cuccokat – suttogja a fülembe.

Megölelem erősen, és csak mosolygok. Tudom, mit szeret, ennyi idő alatt azért kiismertem. Ráadásul, aki a szívemnek kedves, arra azért odafigyelek, még akkor is, ha nem hangoztatom folyton.

Amikor visszaülünk a helyünkre, átbeszéljük mi is történt az utóbbi pár napban.

  • Mi lett végül Csilla húgával? Nagyon szűkszavú voltál a telefonban, amikor faggattalak – kérdezi Hanna, persze rögtön a lényegre térve. Kíváncsi, mint mindig.
  • Azért voltam szűkszavú, mert csak annyit tudok, amit mondtam. Ákos csak hétfő reggel hívott, hiába ígérte, hogy visszajön hozzám vasárnap este. Nagyon kimerült volt, arra kért ne faggassam. Annyit mondott, hogy Csilla húga végül előkerült. Egy barátnőjénél töltötte a hétvégét, amiről nem szólt senkinek, ezért nem találták. Nem zaklattam a kérdéseimmel, de azért eléggé ki voltam akadva. Azóta sem hagy nyugodni, hogy Csilla csak kavarja a szart a hátunk mögött – megint felpaprikázom magam, amikor eszembe jut a hétfő délelőtti beszélgetésünk Ákossal, és az előtte lévő események.

Alig tudtam aludni vasárnap éjjel, folyton Ákos hívását vártam. Zaklatottan mentem dolgozni, egyrészt a hétvégi események miatt, másrészt, mert Ákosról nem tudtam semmit. Hétfő délelőtt aztán megszólalt a telefonom, és végre meghallottam a hangját. Ahogy Hannának is meséltem, felettébb szűkszavú és fáradt volt. Így hagytam, nem piszkáltam, pedig számtalan kérdés kavargott a fejemben. Nyugtalan voltam Csilla miatt is, tudtam, hogy forral valamit. Mindig is jól működött a hatodik érzékem, az üzleti életben is számtalanszor vettem már hasznát.

  • Egyszerűen hihetetlen ez a csaj, – zökkent vissza a jelenbe Hanna – mennyire átlátszó, amit művel. Nem értem, hogy ezt Ákos miért nem veszi észre?
  • Ezzel nem vagy egyedül, már én sem értek semmit. A hétfői fura telefonhívás után, mintha kicserélték volna. Azóta folyton ír valami aranyos üzenetet, hív szinte mindennap, eseténként pedig vad chat partijaink vannak. Tegnap még azt is bedobta, hogy töltsük együtt a hétvégét.
  • Juj de izgi, és beleegyeztél ugye? – kuncog barátnőm, látom, nagyon élvezi a kialakult helyzetet.
  • Természetesen nem – vetem oda hanyagul, de egy pillanat múlva kitör belőlem a nevetés, Hanna képét látva. Teljesen elnyúlik az arca a döbbenettől.
  • Csak vicceltem drágám, persze, hogy elfogadtam a meghívását – kacsintok rá vidáman.
  • Úúú, de utállak most Laura – duzzog barátnőm, hogy sikerült átvágnom.
  • Szeretném kideríteni, valójában mit érzünk egymás iránt. Bízom benne, hogy most nem szól közbe semmi. Ezt Ákosnak is mondtam. Ő pedig ígéretet tett arra, hogy mindent el fog követni, hogy egy olyan helyre menjünk, ahol senki és semmi nem zavarhat minket – fordítom komolyra a szót.

Hanna átnyúl az asztalon, és megfogja a kezemet. Látom a szemén, nagyon örül, az események alakulásának.

  • Laura, annyira szeretném, hogy boldog legyél. Ismered a véleményemet, szerintem Ákos a legmegfelelőbb férfi a számodra. Kívánom, hogy ez a hétvége sorsfordító legyen, és találjatok végre egymásra, úgy igazából – meghat Hanna aggódása, melegség tölt el, hogy ő a barátnőm. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle.
  • Na, jól van, mára ennyi romantikus ömlengés pont elég volt – pattanok fel hirtelen.

Nem tudok mit kezdeni az utóbbi időben rám zúdult érzelmi hullámokkal. Az elmúlt években a racionális énem irányított mindent, de az utóbbi időszak a feje tetejére állította a belső nyugalmamat.

Hanna vidáman belém karol, és elindulunk irodáink felé. Hatalmas öleléssel válunk el. Már nem tudom ki izgatottabb a hétvégi programom miatt. Ő vagy én.

  • Hétfő reggel itt talizunk a büfében, amilyen korán csak lehet, mert mindent el kell mesélned – mondja búcsúzóul, aztán elindul velem a lift fölfelé. Mindig ámulok, hogy Hanna mennyire kíváncsi. Bele is halna, ha mondjuk csak egy hét múlva tudná meg a részleteket.

 

Már alkonyodik, amikor Ákos egy faházhoz kanyarodik az autóval. Alig egy órája indultunk el Budapestről, most meg egy gyönyörű erdő széli háznál parkolunk le.

  • Mindent elintéztem. Itt aztán nem zavar majd minket senki. Vasárnap estig miénk a ház – fordul felém mosolyogva, közben megfogja a kezem, és szenvedélyesen belecsókol a tenyerembe.
  • Nem hagyom, hogy bárki félbeszakítson minket, veled szeretném tölteni az elkövetkező órákat, napokat – kacsint rám. Felforr a vérem, ahogy a szemébe nézek, és meglátom benne a leplezetlen vágyat.

Gyorsan kiszállunk az autóból. Tényleg csak mi vagyunk. A faház egy közeli településhez tartozik. Direkt arra a célra épült, hogy az elbújni vágyó párok vagy családok, békét leljenek benne. Amikor belépünk, nagyszerű látvány tárul elénk. A faház nem is faház, csak kívülről tűnik annak. Vastag, masszív falai vannak, odabent kandallóval és barátságos környezettel. Az alsó szinten a konyha és nappali egy nagy helyiség, míg az emeleten három pici hálószoba, és egy fürdőszoba kap helyet. Minden zuga megfelel a modern életnek, de mégis tökéletesen passzol az erdő hangulatához. Megdobban a szívem, mert úgy érzem, mintha hazatértem volna.

  • Egyszer télen is visszajöhetnénk ide, megnézném milyen, amikor a kandallóban ég a tűz. Most elég meleg van hozzá – suttogom halkan, közben Ákos felé indulok.

Ő azonnal megragadja a derekam, és szorosan magához ölel. Szenvedélyes csókban forrunk össze. Szinte leszaggatjuk egymásról a ruhát, mint akik attól félnek, hogyha nem sietnek, elmúlik a varázslat. Heves szenvedélye az én érzékeimet is egyre jobban felkorbácsolja. Pillanatok alatt megszabadulunk maradék ruháinktól, és már azt érzem, hogy a kandalló előtti puha szőnyegen szeretkezünk. Minden olyan tökéletes, alig ismerek magamra. Teljesen beleveszek Ákos érintéseibe. Úgy érzem, mintha a nélküle töltött öt év köddé válna. Mintha nem is szakítottunk volna.

Amikor csitul a szenvedélyünk, a karjába bújok, ő pedig a kibontott hajamat cirógatja. Nem szólalunk meg, csak élvezzük a csendet és a nyugalmat, ami körülvesz minket.

Ákos ígéretéhez hívem, valóban senki sem zavarja meg intim pillanatainkat. A telefonokat még az érkezésünkkor kikapcsoltuk. A ház hűtője a hétvégére teljesen feltöltve vár minket, minden földi jóval. Mire elérkezik a vasárnap, úgy érezem magam, mint aki újjá született. Egész hétvégén úgy viselkedtünk, mint a friss házasok. Rengeteget szeretkeztünk, kicsit kirándultunk, társasoztunk, néha filmet néztünk.

Azt hiszem, el tudnám képzelni így az életemet – gondolom magamban mosolyogva. Ákos éppen a csomagokat viszi ki a kocsihoz, amikor belém hasít az érzés, hogy nem is akarok hazamenni. Szívem szerint itt maradnék hetekre, hogy csak mi ketten legyünk.

Nem kell a való világ, nem kellenek a problémák, nem kell Csilla – suhan át az agyamon. Csillát sikerült a hétvégére teljesen elfelejtenem, de így, hogy közeledik az indulás pillanata, újra befészkeli egy rossz érzés magát a szívembe.

Az autóban aztán egy jeges kéz szorítja össze a szívemet, amikor meghallom Ákos szavait.

  • Laura, holnap kora reggel Rómába kell utaznom egy konferenciával egybekötött üzleti útra. Csillával utazom, mert ő is a cég vezetője. Sajnálom, hogy pont ez után a csodás hétvége után kell elmennem, de ígérem, amikor visszajövök, kárpótollak mindenért – kacsint rám vidáman.

Hirtelen émelyegni kezdek. Ezt nem hiszem el. Pont most megy el, ráadásul azzal a némberrel. Sírni tudnék, de tényleg. Legszívesebben pofon csapnám, hogy lehervadjon az a hülye vigyor a fejéről. Cikáznak a gondolatok a fejemben.

  • És mennyire időre mentek? – nyögöm ki nagysokára.
  • Csak egy hétre. Vasárnap este jön vissza a gépünk – mondja lazán, észre sem veszi, hogy teljesen megfeszülök szavai hallattán.

Csak egy hétre! – visszhangzik a fejemben – Na persze, neki csak egy hét. Csillának meg egy örökkévalóság, hogy behálózza.

Teljesen tompa vagyok, amikor megáll a lakásom előtt. Igyekszem tartani magam, hogy ne vegyen észre semmit. Nem akarom, hogy lássa, mennyire bánt ez az egész. Forró csókkal búcsúzik tőlem, de most valahogy nem élvezem.

  • Csodálatos volt Laura, köszönöm ezt a pár napot – suttogja a nyakamba. Egy könnycsepp kigördül a szememből, de gyorsan letörlöm, mielőtt észrevenné.
  • Valóban nagyon csodálatos volt, köszönöm a meghívást. Jó utat, vigyázz magadra – préselem ki magamból búcsúzóul.

 

Egész héten nyugtalan vagyok. Folyton a telefonomat és az e-mailjeimet lesem. Ákos ugyan mindennap jelentkezik, de annyira semmitmondó üzeneteket küld, hogy a gyomrom szabályos görcsben van, alig bírok enni. Igyekszem minden tárgyalásomat elnapolni, mert képtelen vagyok a munkára összpontosítani. Kerülöm a főnökömet is. Az utóbbi időben párszor a nemtetszését fejezte ki velem kapcsolatban. Furcsállja az érzelmi hullámzásaimat, nem szokott hozzá. Tudom, hogy össze kéne már szednem magam, de az osztálytalálkozó óta minden a feje tetejére állt.

Mi lehet velem? Annyira elegem van magamból! – Ákos felbukkanása is tovább rontott az amúgy is kusza életemen. Elhatározom, hogy amint a férfi hazatér Rómából, beszélek vele. A Csilla ügyet is rendbe teszem egyszer s mindenkorra. Nincs már idegem ehhez a nőhöz. Szeretnék Ákossal több időt tölteni, hogy kiderítsük merre tovább, de ezt csak úgy tudom megtenni, ha nincsenek zavaró tényezők. Bencét már kiiktattam, lezártam, most Ákoson a sor, hogy megszabaduljon Lópofitól.

Kicsit megnyugszom, ahogy látom a célt kirajzolódni magam előtt. Írok is rögtön Ákosnak, hogy vasárnap kimegyek elé a reptérre. Mosolyogva várom az üzenetét, elképzelem, hogy milyen fantasztikus lesz odaszaladni hozzá, és Csilla szeme láttára forrón megcsókolni. Átjár az elégedettség érzése, ahogy elképzelem annak a békának a megnyúlt arcát, ahogy leesik neki, Ákos és én újra egy pár vagyunk.

Nagyon sokáig nem jön válasz Ákostól. Éppen kezdenék megint kétségbeesni, amikor pittyen a telefonom. Azonnal felkapom, de a megkönnyebbülés helyett a totális csalódottság vesz rajtam erőt.

 

Ákos: „Inkább halasszuk el a találkozást. Ne gyere ki a reptérre, felhalmozódott a munkám. Nem tudnék veled foglalkozni, rád figyelni. Hétfőn jelentkezem. Aludj jól!”

 

Mi a fene? Miért nem akarja, hogy kimenjek elé? – kattognak a gondolatok a fejemben. Sajnos túl késő van, hogy Hannát felhívjam, de elhatározom, hogy másnap reggel azonnal megosztom vele a híreket. Képtelen vagyok aludni, egész éjjel forgolódom. Egyszerűen nem értem Ákos rideg viselkedését. A fantasztikus hétvégénk után rá sem ismerek. A szívemben a jeges kéz még szorosabban markol belém. Történnie kellett valaminek Rómában, amiről nem tudok.

Lehet, hogy ezek összejöttek, ezért ilyen távolságtartó Ákos? – de képtelen vagyok elhinni, hogy ez a rusnya béka levette a lábáról, főleg azok után, ami kettőnk között történt.

Mire Hannával sikerül megosztanom aggályaimat teljesen rongyokban állnak az idegeim. Péntek délután van, újra egyedül ülünk megszokott kis asztalunknál az irodaház büféjében.

  • Laura, alig ismerek rád, szörnyen nézel ki. Reggel nagyon zaklatott voltál a telefonban, alig értettem mit mondasz. Kinyírom ezt az Ákost, hogy ezt műveli veled – lágy hangja szöges ellentétben áll szavai keménységével.

Halványan elmosolyodom. Látom Hannán is a mély megdöbbenést. Órák óta ücsörgünk a büfében és próbáljuk megfejteni ezt az egész Róma katyvaszt.

  • Na, ennek a végére járunk. Szépen elautózunk Ákos lakásához vasárnap délután, becsöngetsz hozzá, és megbeszélitek ezt az egészet. Tegyetek pontot erre a történetre. Legyen A vagy B, de ez a bizonytalanság borzalmas – csattan fel Hanna indulatosan, közben szorosan megfogja a kezem.

Annyira kedves és gondoskodó. Tényleg egy igazi anyatigris veszett el benne. Sokadszorra veszem észre, hogy irigylem a kisfiát.

  • Igazad van, és külön köszönöm, hogy elkísérsz. Egyedül semmi erőm nem lenne most odamenni – suttogom halkan.
  • Akkor ezt meg is beszéltük. Addig pihend ki magad. Vasárnap késő délután érted megyek kocsival, jobb, ha én vezetek – jelenti ki ellentmondást nem tűrően.
  • Igenis anyuci – vágok vissza, közben, mint egy rossz gyerek kinyújtom rá a nyelvem.

Érzem, ahogy oldódik bennem a feszültség. Így, hogy van tervünk, és tudom, hogy Ákost hamarosan láthatom, újra megnyugszom. Bizakodva indulok haza, alig várom, hogy vasárnap legyen.

 

Már alkonyodik, mire Hanna leparkol a kocsival Ákos lakásával szemben. Szerencsénkre, van egy üres hely az utca túloldalán. Így nyugodtan tudunk beszélgetni, és egyszerre szemmel tartani a bejáratot, amíg várakozunk. A reptér információja szerint, a Rómából érkező gép egy órája már leszállt. Hamarosan itt kell lennie. Nyugtalan vagyok és ideges. Rossz érzésem van. Hanna próbál csitítani, de hasztalan.

Hirtelen meglátjuk Ákos autóját bekanyarodni az utcába. Tőlünk nem messze áll meg. Levegő után kapkodunk, amikor meglátjuk Ákost, amint egy hosszúhajú nővel sétál lakásának a kapujához. Vidámak, nevetgélnek, közben átfogja a nő vállát. Halk sikkantás hagyja el a számat, amikor a nő kicsit megfordul, és meglátom az arcát.

  • Csilla! – mondom döbbenten.

Érzem, hogy a visszatartott indulataim utat törnek maguknak. Elszakad a cérnám. Most aztán tényleg elegem van. Feltépem a kocsi ajtaját, és egyenesen Ákosék felé rohanok, mit sem törődve Hanna kiabálásával. Ők már a lépcsőházban vannak, amikor utolérem őket.

  • Ti mi a francot kerestek itt együtt? – rontok nekik vadul.

Már nem akarom türtőztetni magam. Hagyom, hogy minden dühöm szabadon távozzon belőlem.

  • Szervusz Laura, most értünk haza az üzleti utunkról – szólal meg Csilla lekezelően.

Közben szorosan Ákos mellé lép, látszik rajta, mennyire élvezi a helyzetet.

  • Tudom hol voltatok! Inkább arra adj magyarázatot, hogy miért vagytok még mindig együtt? – lángol a szemem.

Csillára rá sem tudok nézni, kérdésemet Ákosnak szegezem, aki viszont kényelmetlenül toporog lakása ajtajában, közben idegesen beletúr a hajába.

  • Mondtam neked, hogy ma esete még sok a munkám. Csilla felajánlotta, hogy segít, hogy hamarabb végezzek. Mi van veled Laura? – most már Ákos is kezd dühbe gurulni.
  • Velem mi van? Azt kérdezed, hogy velem mi van? – visítom fejhangon, egyszerűen már képtelen vagyok megálljt parancsolni az érzéseimnek, pedig a józan eszem azt súgja, hogy azonnal menjek haza.
  • Az van édes szívem, hogy egy mámorító hétvége után lelépsz ezzel a tramplival, – megvetően Csilla felé mutatok a kezemmel – ráadásul egész héten rideg és távolságtartó voltál. Amikor meg ki akarnék menni eléd a reptérre, hogy lássuk egymást végre, akkor meg lerázol. Én hülye, még idejövök, hogy pár szót azért váltsunk, erre meg megjelensz ezzel a békával – most már úgy kiabálok, hogy zeng tőlem az egész ház.
  • Na jó, ezt nem hallgatom tovább – közli Csilla durcásan, és felemelt fejjel bemegy Ákos lakásába. Szívem szerint utánaugranék, és a hajánál fogva húznám ki, de Hanna mellém lép, és finoman megfogja a karom. Mintha belém látna, pontosan tudja, mit szeretnék csinálni.
  • Gyere Laura, jobb, ha most hazaviszlek – suttogja. Nem néz Ákosra, csak engem figyel.
  • Tudod mit Ákos, sajnálom, hogy újra felbukkantál az életemben. Akkor voltam igazán boldog, amikor nem voltál mellettem. Köszönöm, hogy bebizonyítottad, 5 évvel ezelőtt jól döntöttem, hogy a házasság helyett a karriert választottam – sziszegem dühösen.

Ákos kikerekedett szemekkel néz rám, egy pillanatra úgy tűnik, odajön hozzám, de Csilla megfogja a karját és behúzza a lakásba, aztán hangos csattanással bevágja az ajtót.

Csend borul a lépcsőházra. Hannával egymásra meredünk, aztán elindulunk kifelé. Hálát adok, hogy nem nekem kell vezetnem. Teljesen magamba vagyok zuhanva, csak nézem az elsuhanó tájat. Üresnek és kiégett érzem magam. Hiba volt Ákost újra közel engednem magamhoz. A múlt újra befészkelte magát a bőröm alá. Ez a büntetésem az elmúlt évekért. A sok flört, a sok csipkelődés, a sok goromba beszólogatás, a lekezelő viselkedés és még sorolhatnám, most mind egyszerre ütött vissza. Nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek. Csak zokogok és zokogok…