Emlékek

Utószó

Hanna lágyan megfogja a kezem. Érzem, hogy a könnyeim újra utat törnek maguknak, ma már vagy századszorra. Ma engedékeny vagyok, nem foglalkozom velük. Eddigi életem, legcsodálatosabb napja van. Kerek egy órával ezelőtt, mondtam ki Ákosnak a boldogító igent. Még most is szinte álomvilágban lebegek.

El sem hiszem, hogy eltelt egy év azóta, hogy Hannánál újra egymásra találtunk. Ákos minden szavát komolyan gondolta, amit akkor, ott mondott nekem. Attól a naptól kezdve, teljesen új irányt vett az életünk. Szinte azonnal összeköltöztünk. Először nálam laktunk. A karácsonyi lánykérés után, – amire azonnal igent mondtam – viszont gőzerővel nekiugrottunk megkeresni közös otthonunkat. A sors mellénk szegődött, pár hét alatt megtaláltuk álmaink házát, egy csendes, kertvárosi kerületben. Ez idő alatt, Ákos cége is nagy változásokon ment keresztül. Csilla mellett, új társakkal bővült a vezetőség. Ma már, valóban csak munkakapcsolatban vannak Ákossal. Elfogadtam, hogy Csilla, teljesen sosem fog eltűnni az életünkből. Lópofi meg elfogadta, hogy csak cégtársak maradnak Ákossal. Mióta újra együtt vagyunk, elkoptak a privát telefonhívásai, a közös kettesben töltött ebédjeik és céges utazásaik. Ahogy megjelentek az új cégtársak, Csilla úgy húzódott egyre hátrébb. Azt hiszem akkor értette meg igazán, hogy sosem kapja már vissza a férfit.

Gondolataim visszatérnek a jelenbe, ahogy Hanna szemébe nézek. Elönt a határtalan szeretet barátnőm iránt.

  • Édes, drága Hannám. Nem győzöm újra elmondani, hogy mennyire szeretlek, és mennyire köszönök neked mindent – suttogom halkan.

Válasz helyett, Hanna szorosan átölel, – már amennyire ez lehetséges a nagy pocakjától, és az én menyasszonyi ruhámtól – percekig összeborulva állunk, amikor megjelenik Ákos.

  • Lányok, már mindenhol kerestelek titeket. Minden rendben? – kérdi kicsit feszült hangon, ahogy meglát minket pityeregve, összeborulva.
  • Igen, – szipogok, közben a könnyeimet törölgetem – csak kikísértem Hannát levegőzni. Túl nagy volt a tömeg odabent. Nem akartam, hogy rosszul legyen. Főleg most, az ő állapotában nagyon kell vigyázni – hadarom zavartan.

Ákos finoman átölel, és lágyan belecsókol a nyakamba. Elönt a boldogság és a vágy iránta. Mosolyogva megfogom a kezét, másik kezemmel Hannát ölelem át. Indulnék vissza a vendégek közé, de Ákos keze, a derekamra kúszik és erősen megszorít, hogy ne tudjak elmenni.

  • Maradj még egy percet – suttogja lágyan.

Hanna mosolyogva ránk kacsint, és lassan visszaindul a terembe. A nyitott ajtókon, lágy dallam hangja kúszik felénk. A zenekar, éppen egy romantikus lassú számot kezd játszani. Ákos maga felé fordít, de még mindig szorosan öleli a derekamat. Próbálnék hozzásimulni, de a nagy szoknyámtól kicsit nehézkes, így marad némi távolság kettőnk között. Lágyan ringatózni kezdünk a zene ritmusára. Újra könnyek futják el a szememet. Az utóbbi időben olyan szentimentális lettem, folyton elérzékenyülök. Ki érti ezt? Arcomat, Ákos zakójához érintem, nem akarom, hogy folyton sírni lásson.

  • Nézz rám kicsim! – finoman felemeli az államat, hogy a szemébe tudjak nézni – Szeretlek.

Én is szeretlek – válaszolom. Mielőtt megcsókolna, két szót suttogok – Örökkön örökké…