Tűsarok - rövid történetek

Cukorfalat

Egy csendes kávézóban beszéltünk meg találkozót Sacival. Én érkezem előbb. Keresek egy nyugodt kis sarok asztalt, ahol biztosan nem zavar minket senki. Szerencsére kevesen vannak ezen a délelőttön. Éppen megrendelem a jegeskávém, amikor Saci megáll a kávézó ajtajában, és idegesen körbetekint. Én mosolyogva intek felé, de ő csak bólint, szinte szaladva jön az asztalunkhoz. Érzem, hogy ez a beszélgetés sokkal fájdalmasabb lesz, mint azt elsőre gondoltam.

Amikor pár hete megkeresett, hogy szeretné megosztani a történetét, akkor még nem gondoltam, hogy ennyire zaklatott, és lelkileg meggyötört lánnyal fogok találkozni. Most viszont, ahogy végignézek rajta, már tudom, hogy sok zsebkendőre, kávéra, süteményre és főleg, hallgatóságra van szüksége.

 

Saci története…

Egy elit szórakozóhely mosdójában állok. Nézem magam a pazar tükörben, itt még a budi is olyan, mint valami luxus hotel elnöki lakosztálya. Könnyeim teljesen szétkenték a profin felvitt sminkemet. Ahogy előrehajolok, és meggörnyedve kapaszkodok a mosdó peremébe, Chanel ruhám esetlenül lóg a mellkasom előtt. Még a rucim is elvesztette csábító erejét, nem simul úgy rám, mint eddig. Mintha megérezte volna, hogy egyszerűen nincs már kedvem élni sem. Tamás már megint átvágott. Pedig ma van a születésnapon. Az utolsó kettessel kezdődő. Jövőre harminc leszek. Ahogy ez eszembe jut, még jobban el kezdenek záporozni a könnyeim.

Teljes letargiába kerülök. Elkap az a nyugtalanító érzés, hogy nekem nem lesznek gyerekeim, nem lesz férjem, nem lesz szép családom. Tudom, hogy én tehetek az egészről. Már réges-régen szakítanom kellett volna Tamással.

Óh, Tamás! – ahogy eszembe jut a férfi, a szívem hevesebben kezd verni. Elég csak rágondolnom, és már elolvadok a vágytól. Pedig annyi fájdalmat okozott, hogy őszintén elcsodálkozom magamon, hogy még mindig ilyen hatással van rám.

Négy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, egy forró nyári estén. Barátnőm, szokás szerint egy gazdag pasival járt, aki nagyszabású partit rendezett a balatoni nyaralójában. Elhívtak engem is, hogy növeljem a vendégek létszámát. „Minél többen vagyunk, annál fergetegesebb lesz a buli!” – bizonygatta barátnőm csillogó szemekkel, kaján vigyorral az arcán.

 

Bár, azóta kiderült, hogy én csak arra kellettem, hogy barátnőm pasijának a milliomos üzletfeleit szórakoztassam. Ez még különösebben nem zavart volna, de az igen, hogy ezek a gazdag csókák, már mind fél lábbal a sírban voltak.

Jó oké, lehet, hogy csak hetven felé közeledtek, de akkor is, hozzám képest nagyon öregek. Hiába a sok pénz, a korukat nem tudták letagadni. Ráadásul egész este nyálcsorgatva vadásztak a sok fiatal lányra, mindezt természetesen úgy, hogy otthon feleség, gyerekek, unokák és dédunokák várták őket. Ki tudja milyen üzleti utat vagy hasonlót hazudhattak, hogy kiéljék perverz vágyaikat, amit már a párjuktól nem kaptak meg.

 

Na szóval, boldogan mondtam igent a meghívásra. Imádtam bulizni, és ne szépítsük, a luxust is szerettem. Ahogy megérkeztünk, kicsit letaglózott a látvány. Sok fiatal lányt és rengeteg ősz hajú öreg fazont pillantottam meg. Barátnőm pasija sem a mi korosztályunk, de rajta legalább nem látszott, hogy hamarosan végelgyengülésben esik össze. Luxus ide vagy oda, azért a nagyapám korabeli pasik engem ne környékezzenek meg! Ennyire nem fontos, hogy jó cuccaim legyenek. Elég morcosan elindultam megkeresni az italos pultot. Ha már pasizni nem tudok, legalább valami finom koktélt kikevertetek magamnak.

Ekkor pillantottam meg Tamást, aki ebből a nyugdíjas klubból félistenként magasodott ki. Éppen ő is italt rendelt, amikor mellé léptem. Azonnal láttam rajta, hogy tetszem neki. Látványosan végigmért, és egy huncut mosollyal a szája szélén beszédbe elegyedett velem. Felcsillant a szemem, hogy még sem egy unalmas estének nézek elébe.

Tamás sokkal fiatalabbnak látszott, mint a többi csont a partin. Bár később kiderült, hogy ha a nagyapám nem is lehetne, de az apám simán. Az egyik lányával pont egy idősek vagyunk.

Azon az estén azonban, annyira elvarázsolt a határozott, férfias kisugárzása, hogy félre tettem a rossz érzésemet a nagy korkülönbségünk miatt. A legjobb évemet éltem akkor. Addigra már túl voltam az egyetemen, éppen egy jól fizető munkát kaptam, építgettem a karrierem. Bulizni, szórakozni jártam és vártam, hogy felbukkanjon valaki, akivel komoly kapcsolatot alakíthatok ki. Minden olyan jól alakult, egészen addig, amíg Tamást meg nem ismertem. Persze, ezt akkor még nem tudtam. Boldogan simultam össze vele a táncparketten, jókat nevettünk, évődtünk egymással. A sok ital vagy a nagy nyári meleg miatt, nem tudom, de valahogy az sem zavart, hogy nős és több gyerek apja.

Kit érdekel? – gondoltam. Fiatal vagyok, jól érzem magam. Ennyi nekem is jár. Egy ideig azzal áltattam magam, hogy Tamás csak átmeneti állapot. Csak addig vagyok vele, amíg meg nem ismerem az igazit. Csakhogy, amint Tamás belépett az életembe senkit sem vettem észre többé. Hiába dongtak körbe a férfiak, hívtak randira, én mindegyiküket lepattintottam.

Kifogásom volt bőven, hogy miért utasítom el őket:

„Túl fiatal hozzám, sokat beszél, keveset beszél, smucig, link, rámenős, gyáva nyúl és így tovább.”

Nekem csak Tamás volt a jó. Ő volt a tökéletes férfi számomra. Gondoskodott rólam, kedves volt és figyelmes, emellett fantasztikus az ágyban. Simán felvette a versenyt a huszonéves kandúrokkal. Kezdetektől elhalmozott szebbnél szebb ajándékokkal. Még egy lakást is vett nekem, amit a nevemre íratott. Kaptam mellé kocsit, ruhákat, cipőket. A lakást a legjobb lakberendező cég segítségével alakíthattam ki olyanra, amilyenre én szerettem volna. Otthonos volt, de mellette dizájnos is. Imádtam! Na jó, most is imádom.

Szóval Tamás elérte, hogy ne akarjak rajta kívül senki mást. Persze mindig mondogatta, hogy a mi kapcsolatunk átmeneti. Menjek nyugodtan bulizni, szórakozni, de amikor megcsörrent a mobilom és bejelentkezett, hogy akkor ő most feljönne hozzám, én azonnal ugrottam és a rendelkezésére álltam. Minden programomat töröltem, csak vele foglalkoztam.

Néha sikerült elutaznunk kettesben messzi tájakra, egzotikus helyekre. Akkor is a luxus, és a fényűzés vett körül minket, de sosem készíthettem képeket kettőnkről, nem mondhattam el senkinek hova és kivel utazom. Ha fotózhattam is a tájról néhány kockát emlékbe, természetesen nem tölthettem fel egyik közösségi oldalamra sem. Egy ideig ezek a szabályok nem zavartak, mert nagyon jól megvoltam ebben a luxus cukorvilágban.

Azonban, egy évvel ezelőtt belém fészkelte magát egy érzés, hogy valami másra vágyom. Kicsit többre, kicsit komolyabbra. Nem akartam kitartott nő lenni, aki csak a pasija csettintésére vár. Már régen nem érdekelt a pénz, és a vele járó luxus élet. Szerettem volna nyíltan mutatkozni azzal az emberrel, akibe halálosan beleszerettem, akivel le akartam élni az életemet. Csakhogy Tamás, a megromlott házassága ellenére sem akart tőlem többet, mint az együtt töltött évek alatt. Hiába szeretett, hiába halmozott el mindennel, érzetem, hogy egy bizonyos pontnál nem tudok közelebb kerülni hozzá.

Rájöttem, túl nagy a korkülönbség és a gondolkodásbeli különbség a kapcsolatunkban. Hirtelen hatalmas szakadék tátongott kettőnk között. Próbáltam Tamással erről beszélni, de mindig egy orbitális veszekedés lett a dologból. Egyre többször csapta rám a lakásajtót, és tűnt el az életemből hetekre. Hiába hívtam vagy írtam neki, nem válaszolt. Szánalmasnak éreztem magam, de nem tudtam szakítani vele. Barátnőm próbált kirángatni a depressziómból, mikor megelégelte állandó zokogásomat és lelki ingadozásomat.

Így, újra el kezdtem bulizni, de nem volt az igazi, folyton Tamásra gondoltam. Volt, hogy egész este csak a bárpultnál rendelgettem a koktélokat, a legyeskedő pasikat, pedig folyton lepattintottam valami goromba szöveggel. Annyira untam őket, hogy már az sem érdekelt, hogy negatív jelzőkkel illettek.

A sokadik veszekedésünk után Tamással, megacéloztam magam. Nem hívtam, nem kerestem. Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni. Hiányzom majd neki? Felhív? Eljön hozzám?

Nem kellett annyira sokat várnom, hogy beállítson egy viharos éjszakán. Azt hiszem egy hónap telt el némaságban. Nyúzott volt és szomorú. Elmondta, hogy nagyon hiányoztam neki, és megijedt, hogy elveszíthet. Megszokta, hogy minden veszekedés után én keresem, és mivel ez most nem történt meg, pánikba esett. Természetesen boldogan omlottan a karjaiba. Elhittem minden szavát, hogy mostantól másképp lesz. Több időt töltünk majd együtt, és idővel majd felvállalja a kapcsolatunkat. Olyan naiv voltam. Újabb hónapok teltek el, de nem változott semmi. Sőt! Azóta sem változott… Csak ígérgetéseket kapok, még több ajándékkal, még több luxussal.

Most meg itt gubbasztok ennek a csili-villi szórakozóhelynek a mosdójában magányosan, szomorúan a születésnapomon. Tökéletes büntetés a sorstól, nem is érdemlek mást. A férfi, akit szeretek nincs itt, mert hirtelen családi ügyei elszólították a feleségéhez meg a gyerekeihez. Sosem leszek neki más, mint egy csillogó játékszer, amivel az unalmas napjait megfűszerezheti.

Sosem leszek számára az első – hasít belém a gondolat.

Az a legnagyobb bajom, hogy igazán nincs senki a közelemben, akivel őszintén megoszthatnám a bánatom. Az egyetlen barátnőm, aki tud rólunk, éppen valami luxus hajótúrán vesz részt, a kitudja melyik gazdag pasijával.

Szüleim vidéken élnek. Aminek hálás is vagyok, mert ők azt hiszik, hogy a lakás, amit Tamástól kaptam, csak egy albérlet. A munkahelyem pedig, még mindig az a nagyvállalat, ahol négy évvel ezelőtt dolgoztam. Nem akartam őket beavatni a magánéletembe. Szüleim nem bírnák elviselni a szégyent, hogy az egyetlen lányuk, egy gazdag pasi kitartott szeretője lett. Jobb nekik, ha álomvilágban maradnak velem kapcsolatban.

Annyira szeretnék kikerülni ebből az érzelmi csapdából. Tudom, hogy megérdemlem a szenvedést, hiszen senki sem kényszerített ebbe a helyzetbe, de Tamás iránt érzett szerelmem nem akar szűnni.

Így hát fogom magam, és felkeresem egy távoli ismerősömet, akin keresztül kiadhatom magamból ezt az egész rémálommá vált cukorvilágot…

***

Beszélgetésünk végére Sacin látom, hogy nagyon megkönnyebbült. Nem nagyon kérdezgettem, inkább csak hagytam, hogy annyit mondjon el, amennyit ő jónak lát. Kezdetben nagyon zavarban volt, feszengett és kereste a szavakat. Félt kimondani őket hangosan. Talán tartott attól, hogy elítélem és kioktatom. Amikor látta rajtam, hogy csupán érdeklődve hallgatom, és eszem ágában sincs erkölcsi nagymonológot előadnom, hirtelen megeredt a nyelve. Csak mesélt és mesélt, néha dühösen, néha szomorúan, néha vidáman, néha pedig könnyáztatta arccal.

Sajnos, úgy nagy általánosságban elmondható, hogy hajlamosak vagyunk túl hamar ítélkezni mások felett. Nem szánunk elég időt arra, hogy megismerjük a körülményeket, hogy megtudjuk ki, miért került bizonyos élethelyzetekbe. Könnyebb kívülállóként véleményt alkotni, hogy bele sem kellett volna kezdeni ebbe vagy abba a kapcsolatba.

Remélem, Sacinak tudtam segíteni, hogy türelmesen végighallgattam. A hangosan kimondott szavak és mondatok talán segítettek neki átértékelni az életét, hogy hogyan folytassa, és milyen döntéseket hozzon a jövőjével kapcsolatban. Sok erőre és kitartásra lesz szüksége, ha valóban új életet szeretne kezdeni Tamás nélkül.

Döntéseinket mi magunknak kell meghozni, más nem teheti meg helyettünk. Az életünk, tele van útelágazásokkal. Hol jobbra, hol balra megyünk. Van, hogy jó döntést hozunk, van, hogy rosszat. Nem vagyunk tökéletesek. Fogadjuk el magunkat olyannak, akik hibázhatnak. Próbáljuk meg ezeket a hibákat a javunkra fordítani. Tanuljunk belőlük, vonjuk le a megfelelő következtetéseket, hátha egy következő életszakaszunkban nagy hasznát fogjuk venni.