Lányregény

1. rész

Zsófi az ágyán feküdt és mélyen a gondolataiba merült. Fárasztó napja volt, de mindez eltörpült Dávid iránti érzései mellett. Dávid volt a gimi sztárja. Amellett, hogy ő volt a legjobb úszó, aki sorra nyerte a megyei versenyeket, még a legszívdöglesztőbb fiú is az egész suliban. Zsófi teljesen odáig volt érte.

Nagy bánatára, eddig nem igazán sikerült felkeltenie a srác figyelmét, szinte mindig keresztülnézett rajta. Számtalan meghiúsult próbálkozás állt már a háta mögött, hogy Dávid közelébe kerüljön. Ha nagy ritkán siker koronázta ténykedését, akkor a fiú egy gúnyos mosollyal a szája szélén hátat fordított neki. Egyszerűen levegőnek nézte.

A sok kudarc után Zsófi egyre jobban magába fordult. Csak önmagában kereste a hibát. Hisz egy ilyen tökéletes fiúnak, mint Dávid, biztos oka van arra, hogy lenézzen egy olyan lányt, mint ő.

Ha nem látta senki, csendben bezárkózott a szobájába, leült a kis fésülködő asztalkája mellé és a tükörképét bámulta. Kék szemeit, porcelánfehér bőrét, mézszőke haját már-már szépnek mondta volna, de vastag keretes szemüvegét gyűlölte. Szívből utálta ezt a vacakot. Biztos volt benne, hogy ez keseríti meg az életét. Ha ez nem lenne, Dávid figyelmét is már régen felkeltette volna. Ki tudja, talán már mi lehetnénk a suli álompárja – gondolta ábrándosan. Aztán megérintette szemüvegét, és újra elöntötte a düh. Ezzel a hülye szerkezettel, csak egy stréber majomnak látszom!

Klaudia – Zsófi legjobb barátnője – könyörgött neki, hogy hagyjon fel végre ezzel a buta gondolattal. Folyton azzal nyaggatta, hogy Dávid még arra sem méltó, hogy ránézzen, nemhogy komolyabb érzéseket tápláljon iránta. Felejtse már el a srácot, és keressen végre egy normális pasit, akinek nemcsak a külsőségek számítanak.

Zsófit azonban lehetetlen volt meggyőzni, egyszerűen nem látta Dávid igazi énjét. Valami furcsa okból kifolyólag, a tökéletesség csúcsára helyezte a fiút. Kedvesnek, aranyosnak, édesnek látta, hiába a sok goromba megjegyzés, elutasító pillantás. Olyan volt, mint aki hipnózis alá került, ha Dávidról volt szó. Talán az évek óta tartó vágyódás egy komoly kapcsolat után, talán a lelkét mardosó magány okozta ezt, nem lehetett tudni. Az biztos, hogy Zsófit nem lehetett lebeszélni a gimi legnagyobb hólyagjáról. Klaudia egy idő után feladta, hogy jobb belátásra bírja.

Zsófi ábrándos gondolatainak a földszintről felszűrődő zsivaj vetett véget. Kipattant az ágyból és kikukucskált, hogy mi folyik odalenn. Hirtelen öccsét, Bálintot és egy idegen fiút pillantott meg az ajtaja előtt. Zsófi ijedtében felsikoltott. Öccse és az idegen srác jéggé dermedt. Bálint találta meg először a hangját.

– Zsófi, hihetetlen, hogy ennyire ijedős lettél. Settenkedsz itt, mint valami tolvaj! – jegyezte meg vigyorogva.

Zsófi annyira megijedt, hogy még mindig nem találta a szavakat. Csak bambán bámult a testvérére és az ismeretlenre. Öccse csak a szemét forgatta, amikor a lány egy szót sem szólt, így bemutatta vendégüket.

– Zsófi, ő itt Krisztián. A családjával most költöztek az utca végén álló üres házba, tudod, ami már vagy egy éve eladó.

Zsófi csak bólogatott Bálint szavaira. Nagyon is jól tudta melyik házról beszél a testvére. Imádta azt az épületet. Szinte mindennap elsétált oda, ha nyugalomra vágyott. Onnan indult a hatalmas erdő, ami körülölelte kis városukat. Sokszor átmászott az alacsony kerítésen és a tornácon álló öreg hintába bekucorogva órákig olvasott, vagy csak gondolataiba merülve ábrándozott. Hirtelen elöntötte a harag, ahogy tudatosult benne, megfosztották kedvenc helyétől.

– Örülök, hogy megismertelek – kezdte gúnyosan -, hogy hogy ideköltöztetek az isten háta mögé? Ebbe az unalmas porfészekbe?

– A nyüzsgő, rohanó főváros után vágytunk valami sokkal szebbre, sokkal nyugodtabbra. Én tudom értékelni a szépet, a kedveset. Nem vágyom már a hangos szórakozóhelyekre, a zsúfolt plázákra, mozikra és hasonlókra – válaszolta hidegen Krisztián.

Igazság szerint nem értette miért bosszantotta fel magát a lány szavain. Nem mindegy, hogy mit gondol erről a helyről? A lényeg, hogy neki és a családjának tetszik, és itt képzelik el a jövőjüket.

Zsófi méregbegurult, nem tetszett neki Krisztián flegma stílusa.

– Nem lennék meglepve, ha fél év múlva elhúznád a csíkot. Nem tűnsz olyannak, aki valóban értékeli a nyugalmat – vágott vissza száját lebiggyesztve a lány.

Bálint csak szájtátva bámulta nővérét. Eddig még soha sem hallotta senkivel így beszélni. Még annak a bunkó Dávidnak is mindent eltűrt a testvére, sosem szólt vissza neki. Zsófi mindig nagyon kedves és segítőkész volt mindenkivel. Döbbenetes volt látni, hogy pillanatok alatt így megváltozott. Ezek szerint testvérében mégis szunnyad egy harcos amazon lelke. Ettől függetlenül úgy érezte Zsófi kissé túlreagálta a dolgot.

– Ha már ilyen jól összebarátkoztatok, akkor talán vissza is mehetnénk a szüleinkhez – mondta fejcsóválva Bálint.

A srác némán bólintott és már el is tűnt a lépcsőfordulóban. Zsófi közben leosont a konyhába, semmi kedve sem volt Krisztián családjával megismerkedni. Betolakodtak kedvenc helyére, ezzel megfosztva őt a boldog óráktól, amit az öreg hinta nyújtott számára. A nappaliból beszűrődött szülei, és az ismeretlen család felhőtlen beszélgetésének hangfoszlányai.

Nem volt kedve bemenni hozzájuk, inkább a hűtőszekrényben matatott egy üdítő után. Az új fiú nagyon felidegesítette. Lassan kortyolta a hideg italt, próbált lecsillapodni, ekkor édesanyja lágy, vidám hangja törte meg a csendet.

– Zsófi! Gyere be szívem. Szeretnélek bemutatni új szomszédainknak.

Nem szólt semmit, csak kelletlenül elindult a nappali irányába. Vett egy mély lélegzetet. Amikor belépett minden szem rászegeződött. De utálom, ha mindenki engem néz! – suhant át az agyán. Végül, anyukája pattant fel a kanapéról és törte meg a kínos pillanatot. Krisztián szülei korban nagyon hasonlítottak az ő szüleihez. Kedves, mosolygós emberek, nyugtázta a lány. Zsófiban kezdett felszívódni a „haragszom rájuk” érzés. Végül is jó ideje árulták azt a házat, idő kérdése volt csak, hogy mikor veszi valaki birtokba.

– Szia, Anna vagyok – lépett mellé egy öt év körüli kislány. Nagyon kedvesen mosolygott rá, Zsófi szívébe azonnal belopta magát. Leguggolt a kislány mellé és kérdezgetni kezdte. Hova fog járni oviba? Milyen a szobája?

Vidám perceiket Krisztián érkezése szakította félbe. Amikor belépett Bálinttal a nappaliba, Anna azonnal odaszaladt hozzá. Láthatóan nagyon odavolt a bátyjáért. Zsófi enyhén elhúzta a száját, ahogy meglátta fiút. Közben Zsuzsa, az anyja és Júlia a szomszédasszony odaléptek hozzá.

– Zsófikám, arra szeretnélek kérni, hogy amíg Krisztián nem ismeri ki magát a suliban és a környéken, addig légy szíves segíts neki eligazodni – édesanyja szavai hallatán a lányban újra fellángolt a düh. Még hogy ő segítsen? Ennek a nagyképű majomnak? – gondolta paprikásan, de hangosan csak ennyit kérdezett,

– Oda fog járni suliba ahova én?

– Igen oda, de nem a te osztályodba, hanem a sport tagozatra.

– Ahova Dávid is jár? – kerekítette Zsófi a szemét. Nem akarta, hogy az új fiúnak bármi köze legyen Dávidhoz.

– Igen oda, de mi ezzel a baj? – kérdezte most már kicsit élesebben az anyja.

Nem értette, hogy Zsófi, aki mindig azonnal segít mindenkinek, sosem kérdőjelezi meg a kéréseit, most miért lett hirtelen ennyire nehézkes. Ő is tudta, hogy lánya szerelmes az úszóbajnokba, de reménykedett, hogy ez az érzése hamar tovaszáll.

Kicsi gyermekkorától kezdve ismerte Dávidot. Nem tetszett neki, ahogy a fiú rossz irányba változott mióta sorra nyerte nemcsak a városi, hanem már a megyei versenyeket is. Visszaterelte gondolatait a lányához, aki még mindig némán álldogált előttük. Egy szót sem szólt. Kezdett Zsuzsának kínos lenni a nagy csend. Nem akart modortalannak tűnni az új szomszédaik előtt, olyan szimpatikus emberek. Végre beköltözött az utcájukba egy olyan család, akik korban és érdeklődési körben is közel állnak hozzájuk.

– Nos, Zsófi! Számíthatunk a segítségedre? – tette fel újra a kérdést Zsuzsa.

– Oké – nyögte ki a lány, egy mély sóhaj kíséretében.

Zsuzsa bocsánatkérőn Júliára nézett, aztán otthagyták Zsófit és folytatták a társalgást. Zsuzsa elhatározta, hogy ezért még számol a lányával.

 

Amikor az új szomszédok búcsút vettek tőlük és magukra maradtak, Zsófi azonnal az anyjához sietett.

– Anya, miért pont nekem kell ezzel a sráccal barátkoznom? – fakadt ki indulatosan.

– Zsófi, csillapodj! Ki kérte, hogy barátkozz vele? Én csak annyit szerettem volna, hogy segíts neki, vezesd körbe a suliban, mit hol talál. Pár napig menjetek együtt. Mutasd meg neki az utat, amit ti is használtok Bálinttal. Miért vagy ennyire elutasító? – kérdezte Zsuzsa indulatosan.

– Jaj, anya te ezt nem érted. Nincs kedvem hozzá és kész. Szívesebben kísérgetném Dávidot – duzzogott tovább a lány.

– Most csalódott vagyok. Te nem ilyen vagy! Neked hogy esne, ha új városba költöznénk, és nem akarna neked senki sem segíteni? Ha csak elutasításban lenne részed? – folytatta tovább indulatosan Zsuzsa.

Zsófi elfordult. Nem akart anyukájával veszekedni. Be kellett látnia, hogy igaza van. Neki sem esne jól, ha a megszokott környezetéből kiszakítva új helyen kellene beilleszkednie. Bele is borzongott a gondolatba, hogy ha itt kéne hagynia a barátait, az osztálytársait, a házukat és persze Dávidot.

– Jól van, igazad van – adta meg magát a lány – segítek neki pár napig. Remélem, hamar talál barátokat, és akkor lekopik rólam.

– Na, ez a beszéd! De ne legyél már ennyire undok azzal a szegény fiúval. Mit ártott neked?

Zsófi nem válaszolt, csak a szemeit forgatta, aztán sarkon fordult és felrohant a szobájába. Szeretett volna megint egyedül lenni a gondolataival és az álmaival.