Lányregény

2. rész

Zsófi szinte egész éjjel álmatlanul forgolódott az ágyában, így másnap hulla fáradtan ébredt. Többször is megnyomta telefonján a szundi gombot, de egy idő után kénytelen volt kimászni a puha takaró alól. Félig felöltözve, félig még pizsamában lebotorkált a konyhába, közben orrát megcsapta a friss sonkás rántotta és zsömle illata. Összefutott a nyál a szájában, hasa pedig nagyot kordult az éhségtől.

  • Szia anyu, kakaót is kérek a tojáshoz – szólt oda Zsuzsának, aki már félig a nyitott bejárati ajtóban éppen a cipőjét húzta.
  • Jó reggelt, akkor készítsd el magadnak lányom, mert nekem indulnom kell. Jól elaludtál ma reggel. Éppen fel akartam menni, hogy kirángassalak az ágyból, amikor megjelentél végre. Jobban tennéd, ha kicsit csipkednéd magad, mert lassan átöltözni sem lesz időd, nemhogy reggelizni – vágott vissza morcosan az anyja, majd folytatta.
  • Uzsonnád a hűtőben, Krisztiánnak pedig mutasd meg a sulit. Megígértem Júliának, hogy ma együtt mentek. Ja, és semmi undokoskodás – hadarta Zsuzsa, aztán nagy csattanással bevágta maga mögött a bejárati ajtót.

Zsófi csak a szemét forgatta. Tudta, hogy iszonyú késésben van, ezért igyekezett minél gyorsabban magába tömni a reggelijét. Haragudott magára, hogy nem kelt fel egy-két szundival előbb, de akkor még nem gondolta, hogy az anyja rászabadítja a szomszéd srácot.

  • Oké-oké, hogy segítek neki, de muszáj ezt már ma elkezdenem? – kérdezte saját magától teli szájjal.
  • Hmm, igazán gusztusos látvány így kora reggel. Jó látni, ha valaki szeret enni és nem csak tologatja fintorogva az ételt a tányérján – Krisztián hangja vidám csengett. Zsófi döbbenten kapta fel a fejét, nem számított még a fiúra.

A fiú a konyhaajtóban állt, hanyagul a falnak dőlve, és őt nézte átható tekintettel. Szemében nevetés bujkált, de igyekezett visszafogni magát. Zsófi nagyon mókás látványt nyújtott pizsamanadrágjában, blúzában és vastag fél pár zoknijában. Haja úgy állt, mintha egy szénakazalban ugrált volna, szemüvege az orrára csúszott. Olyan élvezettel kanalazta azt a rántottát, hogy Krisztián már kezdett irigykedni. Volt ma valami a lányban, ami felkeltette az érdeklődését, hiába a tüskés természete, mégis vonzotta, mint a mágnes.

  • Te meg mit keresel itt? – kérdezte Zsófi szemrehányóan, amikor sikerült végre megszólalnia. Azt hitte csak pár perc múlva érkezik a srác. Ezek szerint mindent hallott, amit az anyjával beszéltek. Na, már csak ez hiányzott!
  • Téged vártalak, hogy elkísérj a suliba – válaszolta kicsit gúnyosan a fiú. Reménykedett, hogy Zsófi kicsit visszavesz a tüskéiből, de láthatóan még morcosabb lett.
  • Mit gondolsz, én vagyok a te… – de elharapta a mondat végét, mert eszébe jutott anyjának tett ígérete. Inkább témát váltott, nyugodtabban folytatta.
  • Bálinttal találkoztál már? Itthon van még egyáltalán?
  • Akkor ment el, amikor én jöttem. Nagyon sietett. Csak köszöntünk egymásnak.
  • Remek – motyogta a lány, aztán ránézett az órájára. Kezdte magát kényelmetlenül érezni a fiú társaságában, olyan furcsán méregette. Szeretett volna szabadulni ebből a helyzetből, gyorsan bedobta a mosogatóba az üres tányérját, és sietős léptekkel elindult a szobája felé. Futtában odavetette Krisztiánnak, hogy várja meg, mindjárt indulásra kész állapotba hozza magát. Krisztián vigyorogva nézett utána.

Mikor felért a szobájába nem értette mi ütött belé, arca lángolt, kezei remegtek. Beszaladta a fürdőszobába, hogy kicsit lehűtse magát, aztán gyorsan beleugrott a farmerjába, szerencsére a blúzt már magára vette reggeli előtt. Kicsit bénának érzete magát, de csak legyintett a tükörképének, mára jó lesz. Felkapta táskáját, és már száguldott is lefelé a lépcsőn, közben összecopfozta hosszú haját, most az sem érdekelte, hogy nem látja a végeredményt. Negyed óra a suli, és hamarosan becsöngetnek, parázott, hogy beírás lesz a vége.

Amikor leért a földszintre, Krisztián hangos füttyszóval fogadta. Zsófit azt hitte megüti a guta, biztos volt benne, hogy a fiú csak gúnyolódik rajta.

  • Tudom, hogy bénán nézek ki, de ma csak ennyire futotta, bocsi – vágta oda élesen, aztán beleugrott a cipőjébe és kiviharzott az ajtón.

A fiú fejcsóválva rohant utána, nem értette, hogy megint mi baja a lánynak. Némán tették meg az utat a gimnáziumig. Krisztián odafigyelt minden részletre, elhatározta, hogy hazafelé már egyedül indul útnak, nem akart Zsófi nyakán lógni. Láthatóan a lány elég felemás érzésekkel viszonyult hozzá.

 

A suliba érve, Zsófi egyenesen a fiú osztályterme felé vette az irányt. Alig várta, hogy megszabaduljon Krisztiántól. Miután sikeresen megúszták, hogy elkéssenek, szerette volna Klaudiát megkeresni, hogy még pár szót váltsanak egymással.

  • Zsófííí! – hallotta meg barátnője hangját. Már éppen ott akarta hagyni Krisztiánt, amikor Klaudia bukkant fel mellettük. – Már azt hittem, hogy a mai napot nélküled kell végig unatkoznom. Ki az új barátod, aki miatt majdnem elkéstél? – tudakolta kíváncsian. Zsófi csak a szemét forgatta, újra elöntötte a düh.
  • Ő Krisztián, az új szomszédunk. Ő pedig Klaudia, aki jelenleg a legjobb barátnőm, de az utóbbi időben kezd az agyamra menni – vágta oda mérgesen.
  • Helló, örülök, hogy megismertelek – nyújtott kezet vidáman Klaudia a fiúnak, figyelmen kívül hagyva Zsófi tüskés megjegyzését. Kezdte már unni barátnője hangulatingadozásait. Mióta Dávid a szíve csücske lett, teljesen kifordult önmagából. Hol kedves, aranyos, szerethető, hol pedig egy undok, flegma liba.
  • Ez az osztályod, most már boldogulsz nélkülem is – szakította félbe Klaudia bemutatkozását a lány. A jelzőcsengő is megszólalt, már nagyon mehetnékje támadt.
  • De Zsófi – torkolta le Klaudia mérgesen – hogy lehetsz ennyire undok? Várj már legalább addig, amíg Marcinak szólok, hogy mutassa be az osztálynak Krisztiánt! – háborgott a lány, közben bekiabált a terembe a testvéréért.
  • Marci az ikerbátyám, imádni fogjátok egymást – közölte teátrálisan Klaudia. Zsófi ismét a szemeit forgatta barátnőjét hallva. Folyton a nagyjelenetek. Ehhez ért, meg a kioktatáshoz – füstölgött magában.

Krisztián némán szemlélte a két lányt. Olyanok, mint a tűz és a víz, de valahogy mégis passzoltak egymáshoz. Ez az adok-kapok, megmondom a magamét stílus nagyon bejött neki, szerette az őszinte embereket.

Amikor Marci mosolygós arca jelent meg az ajtóban, Krisztián megállapította, hogy csak külsőleg hasonlít a húgára. Temperamentumos ikertestvére szöges ellentéte volt a srác. Klaudia harsánysága mellett sokkal nyugodtabb, visszafogottabb természetnek tűnt.

 

Órák után Zsófi és Klaudia kiült a focipálya szélére, hogy átbeszéljék a nap eseményeit. Reggel szinte semmi idejük sem maradt a pletykákra, utána pedig egyik óráról siettek a másikra. Valaki folyton hozzájuk csapódott, így csak felületes témákról tudtak szót váltani. Klaudia oldalát majd kifúrta a kíváncsiság az új fiúról, alig bírta magában tartani a kérdéseit. Mindent tudni akart a srácról, hogy került Zsófiék szomszédságába, honnan jött, van-e barátnője és így tovább. Zsófiban, barátnője faggatózásától megint feltámadt a tüskés énje. Nem akart az új fiúról beszélgetni, ő Dáviddal kapcsolatban akart tanácsot kérni. Minden vágya az volt, hogy most már tényleg felhívja magára a fiú figyelmét.

  • Klaudia, hagyjál már békén Krisztiánnal. Totál nem érdekel a srác. Valami sokkal fontosabbról akartam veled beszélni, segítened kell – vágott barátnője szavába.
  • Csak azt ne mondd, hogy Dávidról van szó – emelte meg a hangját Klaudia.

Zsófi már nyitotta volna a száját, hogy valami cifrát mondjon, amikor megjelent mellettük Marci és Krisztián.

  • Helló lányok, éppen kit készültük kibeszélni? – kérdezte vidáman Marci.
  • Természetesen titeket! – válaszolta szintén jókedvűen Klaudia.

Zsófi a kezébe temette az arcát, a fiúk felbukkanása végképp tönkretette, hogy megoldást találjon Dáviddal való kapcsolatára. Már nagyon égette a vágy, hogy történjen valami, ami megváltoztat kettőjük között mindent.

  • Hogy tetszik az új osztályod? – kezdte kíváncsi faggatózását Klaudia.
  • Még nem tudom eldönteni. Vannak jó arcok, mint például a tesód – válaszolta Krisztián, közben játékosan oldalba bökte Marcit – de van egy-két fura alak, akiket nem tudok hova tenni. Egész nap csak bámultak, nem szóltak hozzám, amikor oda akartam menni hozzájuk, látványosan elfordultak.
  • Fogadjunk, hogy az egyik fura alakot Dávidnak hívják – húzta el a száját Klaudia.
  • Pontosan hugi, eltaláltad. Mondtam is Krisztiánnak, hogy ne erőltesse az ismerkedést, csak az idejét vesztegeti azokra a tahókra – szólt közbe mérgesen Marci. Krisztián figyelmét nem kerülte el, hogy Marci szúrós szemekkel Zsófira nézett, amíg Dávidról beszélt.
  • Tudod Krisz, van olyan, aki képtelen meglátni, milyen ember is Dávid valójában. Hiába a barátait ért atrocitás, akkor is istenként imádja őt. Nem tudom minek kéne történnie, hogy végre megvilágosodjon – folytatta Marci indulatosan.
  • Mit célozgatsz itt össze-vissza, mondd ki egyenesen, hogy rólam beszélsz! – Pattant fel a padról Zsófi. Elege volt már nagyon, hogy mindenki vele veszekszik Dávid miatt.

Mielőtt kitört volna belőle minden visszafojtott indulat, Zsolti futott oda hozzájuk teljes pánikban.

  • Marci, Krisz segítsetek kérlek, Dávidék már megint rajtam akarják levezetni a felesleges energiájukat – fújtatta. Zsolti volt Marciék osztályában az állandó gúnyolódás tárgya. A kicsit kövérkés, dundi fiú folyton Dávid kedvenc céltáblája volt. Ha éppen úgy tartotta kedve végigkergette Zsoltit az egész épületen, hogy elvegye tőle az uzsonnáját, könyveit, torna cuccát vagy csak jókat röhögjön rajta, ahogy szegény srác kifulladva szuszog az iskola udvarán.
  • Na ebből elég, majd én elintézem ezt a hólyagot! – jelentette ki Krisztián. Nagyon utálta az ilyen Dávid típusú taplókat. A régi sulijában is folyton balhéba keveredett miattuk, de sosem bánta, az önérzete nem tudta elviselni, ha valaki a gyengébbeken tölti ki indulatait.
  • Már jönnek is – állapította meg Zsolti.

Dávid és két haverja bukkant fel a focipályán, feléjük tartottak. Zsófiban megfagyott a vér, titkon nagyon is féltette Zsoltit. Szíve mélyén tudta, hogy kegyetlenül bánnak Dávidék a barátjával, nagyon sajnálta őt, de mindig igyekezett elnyomni magában ezt az érzést, nem akart szembenézni az igazsággal. Szerelmes volt Dávidba, nem akarta lerombolni azt a csodás illúziót, amit köré épített. Szüksége volt erre az érzésre, szüksége volt Dávidra.

  • Mit akarsz Zsoltitól? – támadt rögtön Dávidra Krisztián.
  • Semmi közöd hozzá! Állj el az utamból, ha jót akarsz! – vágott vissza dühtől eltorzult arccal Dávid.

Nem tetszett neki az új srác, nyugtalan lett tőle. Igazság szerint vetélytársat látott benne, magas, jóképű, kisportolt alkat, határtalan önbizalommal. Nem az az ijedős gyerek. Eddig ő volt az osztály csődöre. Pár hete kezdődött csak az utolsó tanévük, azt hitte már semmi meglepetés nem érheti a suli záró évében. Úgy akart elballagni, hogy hírneve fényes csillagként ragyogjon iskolája égiszén. Erre tessék, megjelenik ez a nagyvárosi ficsúr és bekavar neki. Látta a lányokon, hogy egész nap összesúgtak a srác háta mögött, közben nyálcsorgatva bámultak utána. Idegesítette, hogy hosszú idő óta először kiszorult a figyelem középpontjából. Ráadásként most meg itt kötegszik vele ez a surmó. Minek képzeli ez magát, valami modern Robin Hoodnak?

  • Ne arcoskodj itt nekem, én nem félek tőled. Hagyd békén azt a fiút, és másokat is! Ne a gyengébbeken éld ki perverz vágyaidat – Krisztián már nem akarta visszafogni magát, nyílt ellenszenvvel méregette Dávidot.
  • Nagy a szád öcsi, egyszer még betapasztom, de nem most. Ahogy látom, kezd gyűlni a tömeg – váltott nyugodtabb hangnemre Dávid.

Egyre többen lettek körülöttük. Végre volt valaki, aki szembeszállt Dáviddal, és ez felkeltette az érdeklődést. Dávid semmi esélyt nem akart adni annak, hogy vesztes helyzetbe kerüljön, inkább csendben akarta elintézni az új fiút. Majd a haverokat összetrombitálja, kivárja a megfelelő alkalmat, és akkor lecsap erre a kis pondróra. Csupán ökölbeszorított keze árulkodott visszafojtott indulatairól.

  • Meglátjuk még, ki és mit fog betapasztani – vetette oda búcsúzóul Krisztián. Dávid erre már nem válaszolt, gyorsan megfordult és a haverjaival karöltve elindult vissza az iskola épületébe. Zsófi kihasználva az alkalmat, Dávid után szaladt. Nem tudta mit fog csinálni ha utoléri, de azt érezte, hogy most itt van egy alkalom, amit nem szabad elszalasztania.
  • Dávid várj! – kiáltott utána. Nagy meglepetésére a fiú azonnal megtorpant és felé fordult. Egy furcsa szikra csillant meg a szemében.
  • Mit akarsz? – szinte már-már kedvesen tette fel a kérdést, legalább is Zsófi ezzel áltatta magát, végül is egy szavára megállt.
  • Hát-hát csak annyit, hogy szerintem neked volt igazad. Krisztián pedig elég bunkón viselkedett – hadarta a lány céklavörös fejjel.
  • Köszi – mondta közönyösen a fiú, aztán váratlanul megragadta Zsófi kezét. A lány azt hitte menten elájul az örömtől. – Tudom, hogy a csajom akarsz lenni. Már nagyon régen feltűnt, hogy folyton a közelemben lebzselsz. Helyes kiscsaj vagy, de van néhány gond, ami közénk áll. Jó lenne, ha ettől a pápaszemtől sürgősen megszabadulnál, és a barátaidat is lecserélnéd – bökött szabad kezével Zsófi háta mögé.
  • Értem – rebegte a lány. Igazság szerint csak Dávid kezére tudott koncentrálni, ahogy a bőre hozzáért az övéhez. Aztán amilyen gyorsan megfogta, olyan gyorsan el is engedte Zsófi kezét. Mire a lány felocsúdott, Dávid már el is tűnt a szeme elöl. Szíve hevesen kalimpált és csak ámulva nézett maga elé.

Krisztián dühös volt Zsófira. Maga sem értette, hogy mért, de elöntötte a harag, ahogy meglátta a lányt Dávid után futni. Azon meg végképp kiakadt, amikor észrevette, hogy a fiú megfogja Zsófi kezét. Nem értette, mit eszik ezen a tuskón, a szeme láttára akarta Zsoltit bántani, erre meg még ő fut utána, hihetetlen egy csaj.

  • Zsófi mit eszik ezen a seggfejen? – szaladt ki hangosan a száján.
  • Na, ez jó kérdés haver, ezt mi is szeretnénk tudni – lépett mellé Marci, és megveregette a vállát. – Csodás voltál, ahogy beszóltál a suli bikájának – kuncogott a fiú.
  • Nem bírom az igazságtalanságot és a gyengébbek kizsákmányolását – még mindig tombolt benne a harag – Zsófiról meg inkább nem mondok semmit. Miféle barát, aki hagyja, hogy így bánjanak másokkal? – motyogta félhangosan Marcinak.
  • Hagyd őt. Mi is sokat csesztetjük emiatt. Néha igazán megsajnálom, szerelmes szegényke, nem lát az orránál tovább. Amúgy egy nagyon rendes lány, régen egyáltalán nem ilyen volt, valami titokzatos oknál fogva Dávidnak sikerült elrabolnia a szívét.
  • Érthetetlen – csóválta a fejét Krisztián. Zsófira szegezte a tekintetét, aki már egyedül álldogált az udvar kapujában, láthatóan még mindig teljes transzban bámulva Dávid után.