Lányregény

4. rész

Hétfőn a suliban továbbra is fagyos volt a hangulat Zsófi és Krisztián között. A lány még mindig vérig volt sértve a fiú undok megjegyzéseitől. Krisztián inkább a haragja mögé bújt, mert nem akart Zsófi iránt gyengéd érzéseket táplálni. Bonyolultnak tartotta a lányt. Idegesítette, hogy nem lát túl az orra hegyénél, és nem veszi észre, mekkora egy gyökér fiúért rajong. Arra jutott, hogy jobban jár, ha távol tartja magát Zsófitól. A végén még olyan dolgokba keveredik, amibe nem kéne. Így is elég paprikás volt a hangulat az osztályban. Dávid minden áldott nap megpróbált keresztbe tenni neki. Nyíltan sosem kötött belé, de nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy provokálja vagy sunyi módon rossz helyzetbe hozza társai vagy a tanárok előtt. Krisztián nagyon jól tudta, Dávid arra játszik, hogy ő kezdeményezzen egy balhét, hátha így újra visszanyerheti rajongótáborát. Krisztián nem adta meg neki ezt az elégtételt, elég ügyesen sikerült kilavíroznia minden necces helyzetből. Ebben nagy segítségére volt két barátja Marci és Zsolti. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot, így együttes erővel léptek fel Dávid aljas kis piszkálódásai ellen.

 

Zsófi az utolsók között lépett be az ebédlőbe, tudatosan kerülte a tömeget, nyugalomra vágyott, inkább a könyvtárba keresett menedéket a kíváncsi tekintetek elöl. Már alig lézengtek néhányan, amikor az ebéddel megrakott tálcájával egy eldugott kis asztalt keresett magának. Ahogy körbenézett megakadt a szeme Dávidon, aki egyedül ült az egyik félreeső sarokban. Láthatóan várt valakit, mert idegesen dobolt maga előtt az üres asztalon. Zsófi térde egy pillanatra megremegett, amikor tekintetük összekapcsolódott. A fiú egy halvány mosolyt küldött felé, közben egy hanyag mozdulattal odaintette magához. Zsófi megbabonázva közeledett felé, szíve hevesen kalapált, agya lázasan zakatolt.

Mit akar tőlem Dávid? Teljes képtelenség, hogy engem várt volna! Vagy mégis?

Reszketve letette tálcáját Dávid asztalára, aztán amennyire képes volt rá, a legkecsesebb mozdulattal ült le a fiúval szemközti székre.

– Végre, csakhogy megjöttél. Már vagy egy órája itt ülök és rád várok – vetette oda ridegen a fiú. Hangjában igyekezett elnyomni a bosszúságot, ami a várakozás percei ültettek belé.

– Ha tudom, hogy beszélni akarsz velem, siettem volna – dadogta zavartan Zsófi. Már átkozta magát, hogy elbújt a könyvtárban. Igazság szerint, nem akart összefutni Krisztiánnal, az előző héten történtek még mindig mélyen a lelkében kavarogtak.

– Jól van, végül is a lényeg, hogy itt vagy – enyhült meg Dávid. Zsófi tátott szájjal meredt a fiúra, amikor az kérés nélkül félretolta a lány elöl a tálcát, és erőteljes mozdulattal megragadta mind a két kezét. Szorítása fájdalmasan erős volt, Zsófi ujjai szinte összeroppantak a fiú markában. Egy pillanatra rossz érzés suhant át rajta, mert Dávid érintésében semmi gyengédséget nem talált. Aztán elnyomott magában minden tiltakozást, hisz erre várt már hosszú-hosszú ideje. Végre elérte, amire vágyott, itt ül vele szemben álmai fiúja.

– Zsófi, szeretnék veled komoly dolgokról beszélni, de nem itt, mert itt nincs egy perc nyugta sem az embernek – tekintett idegesen körbe Dávid. Zsófi értetlenül nézett rá, hisz alig voltak páran a menzán. A diákok nagy része vagy már hazament, vagy a délutáni különórákon múlatta idejét.

– Akkor hol szeretnél? – találta meg a hangját Zsófi. Szavai határozottan és nyugodtan csengtek, nyoma sem volt a pár perccel ezelőtti bizonytalanságának.

– Valami nyugodtabb és csendesebb helyen. Tudod hol van a Park horgásztó? – kérdezte halkan a fiú. Szinte suttogott, nehogy meghallja valaki miről beszélgetnek.

– Igen, tudom – bólintotta határozottan a lány.

– Jó, akkor holnap órák után ott találkozunk a tó bejáratánál – Dávid szavai ellentmondást nem tűrően szóltak. Nem mintha Zsófinak eszébe jutott volna tiltakozni. A lány csak bólintott, ekkor a szorítás megszűnt az ujjai körül. A fiú amilyen gyorsan megfogta, olyan gyorsan el is engedte a kezét. Nem szólt többet a lányhoz, felpattant a székéről, táskáját a vállára vetette és sietősen távozott az ebédlőből. Zsófi elképedve nézett utána. Próbálta megfejteni, hogy mi ez az egész.

Hirtelen mit akar tőlem Dávid? Jaj, annyira szeretném, ha valóra válna az álmom és viszonozná az érzéseimet.

Alig nyúlt az ebédjéhez, annyira ideges és izgatott lett hirtelen. Pár perc után fel is adta, hogy rendesen megebédeljen. Hazasietett és azonnal felhívta Klaudiát. Barátnője alig jutott szóhoz, Zsófiból csak ömlött a szó. Klaudia bár tiltakozni akart, és rossz érzések kezdték gyötörni a Dáviddal való találkozás miatt, de úgy határozott, hogy most nem piszkálja barátnőjét. Ő is mérhetetlenül kíváncsi volt, hogy mit akar Zsófitól az a gyökér. Tudta jól, úgysem tudná barátnőjét lebeszélni erről a találkáról, így inkább csendben maradt.

Megbeszélték, hogy később Klaudia átugrik Zsófihoz, hogy segítsen neki ruhát keresni, illetve átbeszélni, hogy mivel tudná még jobban magára vonni Dávid figyelmét. Zsófi nagyon hálás volt barátnőjének, mert ő is tudta jól, hogy Klaudia szívből gyűlöli a fiút, ennek ellenére mégis mindenben támogatta, hogy elnyerje Dávid szívét.

– Nem hiszem, hogy neki van olyan, de téged szeretlek, így legyűrtem egy időre minden ellenérzésemet – magyarázta néhány órával később Klaudia, miközben keze szélsebesen járt Zsófi szénakazal sörényében. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy valami csábító hajkölteményt rittyentsen barátnője fejére. Már vagy tíz féle frizurát kipróbáltak, de egyik sem nyerte el a tetszését. Zsófi már kezdett türelmetlenkedni, mert még a ruha témát elő sem vették, odakint meg már erősen alkonyodott.

– Klau, kérlek ne vidd túlzásba. Egy esküvőre nem készítenek ennyi féle frizurát, ez csak egy sima randi lesz. Nem nagy ügy – vont vállat Zsófi. Nyugodtnak akart látszani, de Klaudia tudta, hogy már nagyon be van sózva.

– Engem nem csapsz be szívem. Be vagy már indulva rendesen – kacsintott a tükörben barátnőjére. Zsófi csak lemondóan sóhajtott, mert tudta jól, hogy még órákig itt fog ülni a tükör előtt. Klaudia a legmaximalistább lány, ha a külsőről és randiról van szó.

– Te kérted, hogy segítsek, akkor most viseld is el – szólt rá Zsófira szigorúan, amikor látta, hogy a lány csak a szemeit forgatja.

 

Zsófi egész délelőtt álomvilágban lebegett. Izgatottan sietett egyik óráról a másikra. Klaudia többször is bátorítóan megszorította a kezét, ő pedig cinkosan csak rávigyorgott. Úgy örült neki, hogy újra közel érezhette magához barátnőjét, és nemcsak a zsörtölődéseit zúdította rá. Az utolsó tanítási óra csigalassúsággal telt el, Zsófi percenként az óráját leste. Mindjárt indul, mindjárt Dávid karjaiban lehet. Ábrándozásából a csengő hangja riasztotta fel, végre vége volt az utolsó órának is. Gyorsan felpattant a helyéről és már száguldott is kifelé a teremből, a válla felett még visszanézett. Klaudiát kereste, aki egy bátorító mosolyt küldött felé, ő pedig intett neki, aztán sarkon fordult és elindult a horgásztóhoz.

Dávid már várta a bejáratnál, Zsófi szíve hevesen megdobbant, ahogy végignézett rajta. Nagyon szívdöglesztően festett, ahogy hanyagul nekidőlt a tavat elválasztó kerítésnek. Mosolyogva lépett oda a fiúhoz.

– Szia – hangja vidáman csengett, de ahogy Dávid idegesen lekapta fejéről a napszemüvegét, és szúrós tekintettel méregette, azonnal lehervadt a molyos az arcáról.

– Na végre, csakhogy megjöttél. Siethettél volna jobban is – morogta.

– Bo-bocsánat. Óra után azonnal jöttem, ahogy megbeszéltük – dadogta zavartan a lány. Összeszorult a szíve a fiú rideg viselkedése láttán. Nem erre számított, hisz Dávid volt az, aki kezdeményezte a találkozójukat.

– Jól van, akkor keressünk egy nyugis helyet, van még egy csomó dolgom délután – sóhajtott türelmetlenül a fiú, és már el is indult a tó melletti fákkal takart részre, ahol padok és frissen nyírt pázsit várta a pihenni vágyókat. Zsófi megszaporázta lépteit, hogy utolérje Dávidot, közben agya lázasan kattogott, még mindig nem értette, hogy mit akar tőle a fiú. A romantikus randevúról szőtt álma egycsapásra elillant a fiú viselkedése miatt. Láthatóan nem ugyanazt akarják egymástól, ez pedig csalódással és végtelen szomorúsággal töltötte el a lányt.

Egy fákkal takart részhez vezette Dávid, teljesen eltűntek a kíváncsi tekintetek elől. Nem mintha olyan sokan lettek volna ebben a korai napszakban. Még javában tartott az ebédidő, ráadásul hétköznap amúgy is kevesen jártak ki a tóhoz.

Zsófi nyugtalannak látta a fiút, aki idegesen túrt szőke hajába. Néhány percig némán méregették egymást, végül Dávid törte meg a csendet.

– Gyere, üljünk le – mutatott a fából készült kis asztalra, melyhez két kis farönk szolgáltatta az ülőhelyet. Zsófi csak bólintott, és idegesen helyet foglalt az egyiken.

– Nos, Zsófi – olyan lágyan, mégis olyan hidegen ejtette ki a lány nevét, hogy Zsófi fészkelődni kezdett ültében. Borzongás futott végig a gerincén, de nem abból a jóleső fajtából, egyáltalán nem, hanem abból a baljós érzésből, hogy valami nagyon rossz dolog van készülőben.

– Szeretnélek jobban megismerni, szeretném, ha több időt töltenénk együtt – két kezével megragadta Zsófi asztalon nyugvó kezét, és úgy, mint előző nap, szorongatni kezdte. A lányban fokozódott a rossz érzés, Dávid érintése erős és kemény volt, nélkülözött mindenfajta gyengédséget. Szavai lágyan szóltak ugyan, mosolya megnyerő volt, de hiányzott belőlük a melegség. A lány egyik fele továbbra is repesett a boldogságtól, próbálta meggyőzni magát, hogy minden rendben van, a rossz érzések csak amiatt furakodtak a lelkébe, mert már annyiszor visszautasította a fiú. Hihetetlen volt számára, hogy most itt ülnek egy csendes helyen kettesben.

– Te is ezt szeretnéd? – kérdezte egy kacsintás kíséretében Dávid, és még jobban megszorította a lány törékeny kezét. Zsófi keze akaratlanul is megrándult, ki akarta húzni ujjait a fiú erős szorításából, de Dávid bilincsként tartotta fogva. Amikor megérezte, hogy a lány szabadulna a kezeitől, enyhített a szorításon és finoman simogatni kezdte a kezét. Zsófi megkönnyebbült sóhajjal megadta magát, és keze újra elernyedt Dávid erős ujjai között.

– Igen, erre vágyom mindennél jobban – szaladt ki a száján meggondolatlanul a válasz. Dávid arcán egy pillanatra győzelemittas kifejezés terült szét, aztán visszafogta magát és csak egy mosolyt küldött a lány felé.

– Csodálatos. Akkor most átbeszéljük a részleteket, mert ugye megérted, hogy én, mint a suli első számú nagymenője nem viselkedhetem akárhogy a gimiben – kacsintott rá újra, aztán belekezdett mondandójába.

– Hetente kétszer találkozunk itt, ennél az asztalnál, mindig tanítás után, de pontos legyél ám, mert egy-két óránál nincs több időm rád. A legfontosabb, hogy senkinek, de tényleg senkinek sem mondhatod el, hogy találkozgatsz velem. A barátaidnak sem! – szavai szigorúan szóltak, ahogy a feltételeket sorolta. – Már nem akarom azt kérni tőled, hogy ne barátkozz velük, hisz nincs jogom hozzá – a legőszintébb arcával adta elő mondandóját, de egy sunyi vigyor mégis kiült a szája szélére. Zsófinak azonban ez nem tűnt fel, hirtelen megkönnyebbülést érzett, hogy Dávid eltörölte ezt a feltételt a kapcsolatuk útjából. Szíve boldogan kalapált és egy hatalmasat sóhajtott. Vissza kellett fognia magát, nehogy Dávid nyakába ugorjon örömében. Végül is valóra vált az álma, itt ül a suli legjobb pasijával, aki ráadásul rendszeresen akarja őt látni. Kell ennél több?

– Rendben, nem szólok senkinek. Ez a mi titkunk marad – bólogatott. Mosolya tündöklően ragyogott fel az arcán. Egy pillanatra még Dávid is elámult a lány szépségétől. Eddig nem tűnt fel neki, hogy mennyire szép arca és szemei vannak.

Na, a végén még kiderül, hogy sokkal több van benne, mint amit gondoltam róla. Csak ez a rusnya szemüveg ne lenne rajta – gondolta morcosan, de megtartotta magának a véleményét, mert jó benyomást akart tenni a lányra. Néhány nappal ezelőtt fogalmazódott meg benne, hogy Zsófi még nagy hasznára lehet abban, hogy visszaszerezze régi hírnevét. Az új fiú már nagyon a bögyében volt, főleg hogy minden kísérlete kudarcba fulladt, hogy lejárassa a többiek előtt. Állandóan a tökéletes terven agyalt, amikor is egy éjjel a lánnyal álmodott. És akkor, bamm, beléhasított a kézenfekvő megoldás. Zsófi lesz a kulcsa régi életének visszaszerzéséhez. Tudta, hogy odavan érte a lány és minden szavát issza, így tökéletes tervnek tűnt, hogy meglebegtesse előtte, hogy meg akarja ismerni. Így a legjobb, hogy titokban idejárnak. A suliban továbbra is közönyösen fog bánni vele, amikor meg itt lesznek akkor szépen az ujja köré csavarja majd. A kis csaj pedig majd úgy dalol neki Krisztiánról, mint egy pacsirta. Észre sem fogja venni, hogy kémkedik a saját barátai után.

Dávid elégedetten vigyorgott, miközben semmiségekről fecsegett Zsófival. Első körben azt akarta elérni nála, hogy megnyíljon neki és a bizalmába fogadja. Tudta jól, hogy ehhez jobban kell majd uralkodnia magán, mert heves, ideges természete most csak elriasztaná a lányt. Ezt a délutánt bevezető körnek szánta, direkt kerülte a barátaival való összes témát, csak Zsófi dolgairól érdeklődött. Majd legközelebb el kezdi a faggatózást.

Első közös délutánjuk hamar elszaladt. Dávid bánatosan sóhajtott, és szabadkozva köszönt el Zsófitól. Megkérte, hogy a lány még maradjon egy kicsit, ne lássa őket együtt senki. Zsófi lelkesen bólogatott és mosolyogva köszönt el tőle. Megbeszélték, hogy néhány nap múlva újra látják majd egymást.

Zsófi lelkét újra átjárta a szerelem és boldogság földöntúli érzése. Minden rossz gondolat, ami a találkozó elején befészkelte magát a tudatába, hirtelen nyomtalanul eltűnt. Mosolyogva nézett Dávid után, amíg a fiú alakja el nem tűnt a szeme elöl. Sikerült, végre sikerült meghódítanom!

Hazafelé menet szíve szerint beszaladt volna Klaudiához elmesélni mindent, de ígéretet tett Dávidnak, így azon kezdett gondolkodni, hogy mivel fogja leszerelni a barátnőjét. Valami hihető sztorit kell kitalálnia, hogy Klaudia többé ne kérdezősködjön a fiúról.

Annyira a gondolataiba merült, hogy észre sem vette Krisztiánt, aki az út másik oldalán kicsit lemaradva sétált mögötte. Látta a lányt kilépni a horgásztó bejáratán önfeledten mosolyogva. Senki sem volt vele, mégis Zsófi olyan boldognak látszott, hogy még őt is mosolyra fakasztotta. Vajon mi történhetett a lánnyal? Sosem látta még ennyire sugárzónak és elégedettnek. Gyönyörű volt tarka virágmintás ruhájában. Szőke haja lágyan hullámzott körülötte. Fel sem fogta, hogy mit tesz, de a nyomába szegődött. Megbabonázva lépkedett pár lépésre lemaradva tőle. Nem akarta megzavarni, sőt azt sem akarta, hogy észre vegye a lány, mert biztos volt benne, hogy tovaszállna ez a varázslatos pillanat. Elég fagyos közöttük a hangulat, nem akarta látni Zsófi megvető pillantását, ahogy végignéz rajta. Inkább messziről figyelte, és csak csendben csodálta. Titkon reménykedett benne, hogy akármi is volt az oka Zsófi hangulatváltozásának, talán megmarad és így lehetőséget kap igazán megismerni a lányt.