Lányregény

4. rész

Hétfőn a suliban továbbra is fagyos volt a hangulat Zsófi és Krisztián között. A lány még mindig vérig volt sértve a fiú korábbi undok megjegyzéseitől. Krisztián is haragudott a lányra, zűrösnek tartotta. Idegesítette, hogy Zsófi nem látja a fától az erdőt, nem veszi észre, mekkora egy gyökérért rajong. Ennek ellenére be kellett látnia, hogy nem közömbös a lány iránt, de érzésit mélyen eltemette magában. Arra jutott, jobban jár, ha távol tartja magát Zsófitól. A végén még olyan dolgokba keveredik, amiből ő jön ki rosszul. Így is elég paprikás volt a hangulat az osztályban. Dávid minden áldott nap megpróbált keresztbe tenni Krisztiánnak. Nyíltan sosem kötött belé, de nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy provokálja vagy sunyi módon kellemetlen helyzetbe hozza társai vagy a tanárok előtt. Krisztián nagyon jól tudta, Dávid arra játszik, hogy ő kezdeményezzen balhét, hátha ezzel visszanyerheti rajongótáborát. Krisztián nem adta meg neki ezt az elégtételt; elég ügyesen sikerült kilavíroznia minden őt provokáló helyzetből. Ebben nagy segítségére volt két barátja: Marci és Zsolti. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot, együttes erővel léptek fel Dávid aljas kis piszkálódásai ellen.

***

Zsófi az utolsók között lépett be az ebédlőbe. Tudatosan kerülte a tömeget, az utóbbi időben zárás előtt fél órával érkezett. Már alig lézengtek néhányan, amikor az ebéddel megrakott tálcájával egy eldugott kis asztalt keresett magának. Ahogy körbenézett, megakadt a szeme Dávidon, aki egyedül ült az egyik félreeső sarokban. Láthatóan várt valakit, mert idegesen dobolt kezével az üres asztalon. Zsófi térde egy pillanatra megremegett, amikor tekintetük összetalálkozott. A fiú halvány mosolyt küldött felé, közben hanyag mozdulattal odaintette magához. Zsófi megbabonázva közeledett felé, szíve hevesen kalapált, agya lázasan zakatolt.

Mit akar tőlem Dávid? Képtelenség, hogy engem várt volna! Vagy mégis?

Reszketve tette le tálcáját Dávid asztalára, aztán képességeihez mérten a legkecsesebb mozdulattal ült le a fiúval szemközti székre.

– Végre, csakhogy megjöttél! Már vagy egy órája itt ülök és rád várok – vetette oda ridegen a srác. Hangjában igyekezett elnyomni a bosszúságot, amit a várakozás percei ültettek belé.

– Ha tudom, hogy beszélni akarsz velem, siettem volna – dadogta zavartan Zsófi. Már átkozta magát, hogy órák után elbújt a könyvtárban. Igazság szerint, nem akart össszefutni Krisztiánnal, mivel az előző héten történtek még mindig a lelkében kavarogtak.

– Jól van, végül is a lényeg, hogy itt vagy – enyhült meg Dávid. Zsófi tátott szájjal meredt a fiúra, amikor engedély nélkül félretolta a lány tálcáját, és erőteljes mozdulattal megragadta mind a két kezét. Szorítása fájdalmasan erős volt, Zsófi vékony ujjai szinte összeroppantak a sportos fiú markában. Egy pillanatig rossz érzés suhant át szívén, mert Dávid érintésében semmi gyengédséget nem talált. Aztán elhessegette a gondolatot, hisz erre várt már hosszú-hosszú ideje. Végre elérte, amire vágyott; álmai fiúja itt ül vele szemben.

– Zsófi, szeretnék komoly dolgokról beszélni veled, de nem itt, mert itt nincs egy perc nyugtunk sem – tekintett idegesen körbe. Zsófi értetlenül nézett Dávidra, hisz alig voltak páran a menzán. A diákok nagy része vagy már hazament, vagy a délutáni különórákon múlatta idejét.

– Akkor hol szeretnél beszélni? – találta meg a hangját Zsófi. Szavai határozottan és nyugodtan csengtek, nyoma sem volt a pár perccel ezelőtti bizonytalanságának.

– Valami nyugodtabb és csendesebb helyen. Tudod, hol van a Park horgásztó? – kérdezte a fiú halkan. Szinte suttogott, nehogy valaki meghallja, miről beszélgetnek.

– Igen, tudom – bólintotta határozottan a lány.

– Jó, akkor holnap órák után találkozzunk a tó bejáratánál! – Dávid szavai ellentmondást nem tűrően csengtek. Nem mintha Zsófinak eszébe jutott volna tiltakozni. A lány bólintott, a szorítás megszűnt az ujjai körül. Nem szólt többet, felpattant a székéről, táskáját a vállára csapta, és sietősen távozott az ebédlőből. Zsófi elképedve nézett utána. Próbálta megfejteni, mi ez az egész.

Mit akar tőlem Dávid? Jaj, annyira szeretném, ha valóra válna az álmom és viszonozná az érzéseimet.

Hirtelen annyira ideges és izgatott lett, hogy alig nyúlt az ebédjéhez. Pár perc után fel is adta; hazasietett és felhívta Klaudiát. Barátnője alig jutott szóhoz, Zsófiból csak ömlöttek az élmények. Klaudia – bár tiltakozni akart, és rossz érzések gyötörték a Dáviddal való találkozás miatt –,úgy határozott, most nem piszkálja barátnőjét. Ő is mérhetetlenül kíváncsi volt, mit akar Zsófitól az a tahó.  Tudta jól, úgysem sikerülne barátnőjét lebeszélni erről a találkáról, így inkább csendben maradt.

Megbeszélték, Klaudia később átugrik Zsófihoz, hogy segítsen neki ruhát keresni, illetve átbeszélni, mivel tudná még jobban magára vonni Dávid figyelmét. Zsófi nagyon hálás volt barátnőjének, hogy mindenben támogatta őt.

– Vannak fenntartásaim, de téged szeretlek, így legyűrtem egy időre az ellenérzéseimet – magyarázta néhány órával később Klaudia, miközben keze szélsebesen járt Zsófi szénakazal sörényében. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy csábító hajkölteményt rittyentsen barátnője fejére. Már vagy tízféle frizurát kipróbáltak, de egyik sem nyerte el Klaudia tetszését. Zsófi már kezdett türelmetlenkedni, mert még elő sem vették a ruha témát, odakint már erősen alkonyodott.

– Klau, kérlek, ne vidd túlzásba! Még egy esküvőre sem készítenek ennyiféle frizurát, ez csak egy sima randi lesz. Nem nagy ügy – vont vállat Zsófi. Nyugodtnak akart látszani, de Klaudiát nem tudta átverni.

– Engem nem csapsz be. Totál be vagy sózva – kacsintott a tükörben barátnőjére. Zsófi lemondóan sóhajtott, mert tudta jól, még órákig itt fog ülni a tükör előtt. Klaudia a legmaximalistább lány, akit csak ismer, ha a külsőről és randikról van szó.

– Te kérted, hogy segítsek, akkor most viseld is el! – szólt rá Zsófira szigorúan, amikor látta, hogy a lány csak a szemét forgatja.

***

Zsófi egész délelőtt ábrándozott. Komótosan sétált egyik óráról a másikra. Klaudia többször is bátorítóan megszorította a kezét, ő pedig cinkosan vigyorgott rá. Úgy örült neki, hogy újra közel érezheti magához barátnőjét, és nem csak a gondjait zúdította rá. Az utolsó tanítási óra csigalassúsággal telt, Zsófi percenként a faliórát leste. Mindjárt indul, mindjárt Dávid karjaiban lesz. Ábrándozásából a csengő hangja riasztotta fel, végre vége volt az utolsó órának. Gyorsan felpattant a helyéről és már száguldott is kifelé a teremből, a válla felett még visszanézett. Klaudiát kereste, aki bátorító mosolyt küldött felé, ő pedig visszaintett neki. Sarkon fordult és elindult a horgásztóhoz.

Dávid már várta a bejáratnál, Zsófi szíve hevesen dobogott, ahogy végignézett rajta. Szívdöglesztően festett, ahogy hanyagul nekidőlt a tavat elválasztó kerítésnek. Mosolyogva lépett oda a fiúhoz.

– Szia – hangja vidáman csengett, de ahogy Dávid idegesen lekapta fejéről a napszemüvegét, és szúrós tekintettel méregette, mosolya azonnal lehervadt arcáról .

– Na, végre, csakhogy megjöttél! Siethettél volna jobban is – morogta.

– Bo-bocsánat. Óra után azonnal jöttem, ahogy megbeszéltük – dadogta zavartan a lány. A fiú rideg viselkedése láttán összeszorult a szíve. Nem erre számított, hisz Dávid volt az, aki felvetette a találkozó ötletét.

– Jól van, akkor keressünk egy nyugis helyet, van még egy csomó dolgom délután – sóhajtott türelmetlenül a fiú, és már el is indult a tó melletti fákkal takart részre, ahol padok és frissen nyírt pázsit várta a pihenni vágyókat.

Zsófi megszaporázta lépteit, hogy utolérje Dávidot, közben agya lázasan kattogott. Még mindig nem értette, mit akar tőle. A romantikus randevúról szőtt álma egy csapásra elillant. Láthatóan nem ugyanazt akarják egymástól, ez pedig csalódással és végtelen szomorúsággal töltötte el a lányt.

Dávid egy fákkal takart részhez vezette Zsófit, ahol teljesen eltűntek a kíváncsi tekintetek elől. Nem mintha olyan sokan lettek volna ebben a korai napszakban. Még javában tartott az ebédidő, ráadásul hétköznap kevesen jártak ki a tóhoz.

Zsófi nyugtalannak látta a fiút, aki idegesen túrt szőke hajába. Néhány percig némán méregették egymást, végül Dávid törte meg a csendet:

– Gyere, üljünk le! – mutatott a fából készült asztalra, melyhez két farönk szolgált ülőhelyként. Zsófi bólintott, és idegesen helyet foglalt az egyiken.

– Nos, Zsófi – olyan lágyan, mégis olyan hidegen ejtette ki a lány nevét, hogy Zsófi fészkelődni kezdett. Borzongás futott végig a gerincén, de nem abból a jóleső fajtából. Baljós érzései kerekedtek; valami nagyon rossz dolog van készülőben.

– Szeretnélek jobban megismerni, szeretném, ha több időt töltenénk együtt – Dávid két kezével megragadta Zsófi asztalon nyugvó kezét, és úgy, mint előző nap, szorongatni kezdte. A lányban fokozódott a rossz érzés, Dávid érintése erős és határozott volt, nélkülözött mindenfajta gyengédséget. Szavai lágyan szóltak ugyan, mosolya megnyerő volt, de hiányzott belőlük a melegség. A lány egyik fele továbbra is repesett az örömtől, próbálta meggyőzni magát, hogy minden rendben lesz. A rossz érzések amiatt furakodtak a lelkébe, mert a fiú már annyiszor visszautasította őt. Hihetetlen volt számára, hogy most itt ülnek egy csendes helyen, kettesben.

– Te is ezt szeretnéd? – kérdezte Dávid kacsintás kíséretében, és még jobban megszorította a lány törékeny ujjait. Zsófi keze akaratlanul is megrándult, ki akarta húzni ujjait a fiú erős szorításából, de Dávid bilincsként tartotta fogva. Amikor megérezte, hogy a lány szabadulna tőle, enyhített a szorításon és finoman simogatni kezdte a bőrét. Zsófi megkönnyebbült sóhajjal adta meg magát, és keze újra elernyedt Dávid erős ujjai között.

– Igen, mindennél jobban erre vágyom – szaladt ki a száján meggondolatlanul a válasz. Dávid arcán győzelemittas kifejezés terült szét, aztán visszafogta magát és csak egy mosolyt küldött a lány felé.

– Csodálatos. Akkor most átbeszéljük a részleteket, mert ugye megérted, hogy én mint a suli első számú nagymenője nem viselkedhetem akárhogy a gimiben – kacsintott rá újra, aztán belekezdett a részletekbe:

– Hetente kétszer találkozunk itt, ennél az asztalnál, mindig tanítás után, de pontos legyél ám, mert egy-két óránál nincs több időm rád. A legfontosabb, hogy senkinek, de tényleg senkinek sem mondhatod el, hogy találkozgatsz velem. A barátaidnak sem! – szavai szigorúan csengtek, ahogy a feltételeket sorolta. – Már nem akarom azt kérni tőled, hogy ne barátkozz velük, hisz nincs jogom hozzá – a legőszintébb arckifejezéssel adta elő mondandóját, de szája szélére mégis kiült sunyi vigyora. Zsófinak azonban ez nem tűnt fel, hirtelen megkönnyebbülést érzett, hogy Dávid eltörölte ezt a feltételt. Boldog mosoly terült szét az arcán. Vissza kellett fognia magát, nehogy Dávid nyakába ugorjon örömében. Végül is valóra vált az álma; itt ül a suli legjobb pasijával, aki ráadásul rendszeresen látni akarja őt. Kell ennél több?

– Rendben, nem szólok senkinek. Ez a mi titkunk marad – bólogatott. Mosolya felragyogott arcán, csak úgy tündökölt tőle. Egy pillanatra még Dávid is elámult a lány szépségétől. Eddig nem tűnt fel neki, hogy mennyire szép a szeme és az arca.

Na, a végén még kiderül, hogy sokkal több van benne, mint amit gondoltam róla. Csak ez a rusnya szemüvege ne lenne rajta – gondolta morcosan, de megtartotta magának a véleményét, mert jó benyomást akart tenni a lányra. Néhány nappal ezelőtt fogalmazódott meg benne, hogy Zsófi még hasznára lehet abban, hogy visszaszerezze régi hírnevét. Az új fiú már nagyon a bögyében volt. Főleg azért, mert minden kísérlete kudarcba fulladt, hogy lejárassa a többiek előtt. Állandóan a tökéletes terven agyalt, amikor is egy éjjel a lánnyal álmodott. És akkor, bumm, beléhasított a kézenfekvő megoldás. Zsófi lesz a kulcsa régi hírnevének visszaszerzéséhez. Tudta, hogy odavan érte és issza minden szavát. Tökéletes tervnek tűnt, hogy meglebegteti előtte, mennyire meg akarja ismerni. Azt tervezte, hogy a suliban továbbra is közönyösen bánik vele, amikor meg itt lesznek, szépen az ujja köré csavarja. A kicsaj pedig dalol neki Krisztiánról. Észre sem fogja venni, hogy kémkedik a saját barátai után.

Dávid elégedetten vigyorgott, miközben Zsófival fecsegett. Első körben azt akarta elérni, hogy a lány megnyíljon neki és a bizalmába fogadja. Tudta jól, ehhez meg kell tanulnia uralkodni magán, mert heves, ideges természete most csak elriasztaná a lányt. Ezt a délutánt bevezető körnek szánta. Szándékosan kerülte, hogy felhozza előtte a barátait mint témát, csak Zsófi dolgairól érdeklődött. Majd legközelebb elkezd faggatózni.

Első közös délutánjuk hamar elszaladt. Dávid bánatosan felsóhajtott, és szabadkozva köszönt el Zsófitól. Megkérte, hogy maradjon egy kicsit, senki ne lássa őket együtt. Zsófi lelkesen bólogatott és mosolyogva köszönt el tőle. Megbeszélték, hogy néhány nap múlva újra látják egymást.

Zsófi lelkét átjárta a szerelem és boldogság földöntúli érzése. Minden rossz gondolat, ami a találkozó elején befészkelte magát a tudatába, hirtelen elillant. Mosolyogva nézett Dávid után, amíg a fiú alakja el nem tűnt a szeme elöl. Sikerült, végre sikerült meghódítanom!

Hazafelé menet szíve szerint beszaladt volna Klaudiához elmesélni a történteket, de ígéretet tett Dávidnak. Azon kezdett gondolkodni, mivel fogja leszerelni barátnőjét. Valami hihető sztorit kell kitalálnia, hogy Klaudia többé ne kérdezősködjön a fiúról.

Annyira a gondolataiba merült, hogy észre sem vette Krisztiánt, aki az út másik oldalán tőle kicsit lemaradva sétált. Látta a lányt kilépni a horgásztó bejáratán, önfeledten mosolygott. Senki sem volt vele, Zsófi mégis olyan boldognak látszott, hogy még őt is mosolyra fakasztotta. Vajon mi történhetett a lánnyal? Sosem látta még ennyire sugárzónak és elégedettnek. Tarka virágmintás ruhájában egyszerűen gyönyörű volt. Szőke haja lágyan hullámzott körülötte. Fel sem fogta, mit tesz, amikor a nyomába szegődött. Nem akarta megzavarni, sőt azt sem akarta, hogy észrevegye, mert biztos volt benne, tovaszállna ez a varázslatos pillanat. Elég fagyos közöttük a hangulat, nem akarta látni Zsófi megvető pillantását. Inkább messziről figyelte, és csendben csodálta. Titkon reménykedett abban – akármi is volt az oka Zsófi hangulatváltozásának –, talán tartós marad, és többé nem lesz vele olyan távolságtartó a lány.